Mississippi 147 éves késéssel törölte el a rabszolgaságot
2013. február 25. 08:25
Amerikai kutatók múlt héten világítottak rá Mississippi állam politikusainak igen nagy hiányosságára; a rabszolgaság eltörlésére vonatkozó alkotmánymódosítási folyamatot közel másfél évszázaddal ezelőtt ugyanis elfelejtették befejezni.
Korábban
Mississippi 2013 februárjában hivatalosan is megerősítette az amerikai alkotmány 13. módosítását, így 147 évvel a többi állam után eltörölte a rabszolgaság intézményét. Mississippi hiányosságaira tudósok hívták fel a figyelmet, akiknek a kutatását az Oscar-díjra jelölt, Steven Spielberg rendezte Lincoln című film megtekintése mozdította elő. (a tizenkét jelölés közül végül csak a legjobb férfi főszereplő díját vitte el Spielberg mozija)
Ranjan Batra, a Mississippi Egyetem neurobiológus-anatómusa a film megtekintése után gondolkozott el, mennyire sikerült az alkotmány 13. módosítását az államnak a több mint félmillió áldozattal járó polgárháború véres pokla után véghez vinnie. A kérdést megvitatta Ken Sullivan anatómussal, aki – habár nem tartozik szakértői tevékenységi körébe a téma – elkezdte a kutatást.
Sullivan kutatásai során arra lett figyelmes, hogy az 1995 lépéssel járó alkotmánymódosítás utolsó mozzanatai lemaradtak. Ugyanis az ide vonatkozó törvény utolsó bekezdése megkövetelte, hogy az államtitkárság egy másolatot küldjön a szövetségi nyilvántartás hivatalába, amivel végleg a joganyag részévé válik egy módosítás. Ezt a példányt azonban sohasem küldték el. Sullivan felvette a kapcsolatot az illetékes szervekkel, akik 147 év késéssel bár, de elküldték a régóta esedékes papirost.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap