Így látták a szovjetek Budapestet
2013. február 12. 14:12
A szovjetek közel félévszázados magyarországi tartózkodása hatalmas nyomot hagyott hazánk történetében, ám jelentős hatással volt a megszállásban résztvevő katonák vagy csak a nyaralásukat itt töltő családok, párok életére is. Most következő galériánkban a Budapesten nyaraló vagy szolgálatot teljesítő szovjetek képeit mutatjuk be. A fotókon feltűnnek a május elsejei ünnepségek képei, a Gellért-hegy, a Hősök tere és a Műcsarnok, a Duna és az Országház is.
Korábban
A magyarországi szovjet katonai jelenléthez a párizsi békeszerződés megkötése utáni érv az volt, hogy az Ausztriában állomásozó szovjet csapatok utánpótlási útját biztosítani kell Magyarország területén is. Az 1955-ös osztrák államszerződés után – amely során deklarálták Ausztria semlegességét és a sógoroktól történő szovjet kivonulást – ez az érvelés okafogyottá vált. Az 1956-os forradalom után a szovjetek magyarországi tartózkodását egy az önállónak tekintett magyar állammal kötött szovjet-magyar megállapodás rögzítette (1957. május 27.).
A szovjetek közel félévszázados magyarországi tartózkodásuk után hagyták el hazánkat. Az 1990 márciusát követő közel másfél évben csaknem 35 ezer vasúti kocsi szállította el a 100 ezer katonát és polgári személyt. Az utolsó szovjet katona 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot.
Galériánkban Budapesten nyaraló vagy szolgálatot teljesítő szovjetek képeit mutatjuk be. A fotókon feltűnnek a május elsejei ünnepségek képei, a Gellért-hegy, a Hősök tere és a Műcsarnok, a Duna és az Országház is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.