Római kori pénisz alakú csontfaragványra bukkantak
2012. október 30. 14:58
Brit amatőr kincskeresők fémdetektorok használatával igazán érdekes római leleteket fedeztek fel, amelyek között egy római császár férfi szeretőjét ábrázoló mellszobor, egy ugró delfint formázó ezüst- és aranybross illetve egy pénisz alakú állati csontfaragvány is megtalálható.
Korábban
Az ugró delfin
A legkülönbözőbb művészeti tárgyak kerültek elő Nagy-Britanniában a római uralom idejéből; a 2011-ben Walesben és Angliában talált 25 ezer lelet nagy része főként érme – írják a kutatók a Portable Antiquities Scheme (PAS) című tudományos lapban, amelyben a legérdekesebb leletek közül szemezgettek.
Az ugró delfint ábrázoló ezüst- és aranyozott bross az egyik legszokatlanabb lelet. A Londontól északra fekvő Essex megyében talált darabról a kutatók a LiveSciencenek elmondták, hogy „az effajta háromdimenziós kialakítású delfinábrázolás igen ritka volt abban az időben.”
Sally Worrell, a PAS őskori és római leletekre szakosodott kutatója úgy véli, a lelet valószínűleg a kontinensen készült, s a római időszakban kerülhetett át a mai Nagy-Britannia területére, azonban azt nem tudta megmondani, hogy férfi vagy női viseletre készült.
Nottinghamshire közelében egy karikagyűrű is a felszínre került, amelyről a British Museum szakértői megállapították, hogy 90-93 százalékos aranytartalommal bír. A kutatók szerint a lelet egy eljegyzési gyűrű lehet, de az sem kizárt, hogy az isteneknek szánt ajándékról van szó.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap