A történelem leggazdagabb emberei
2012. október 18. 18:58
Korábban
3. John Davison Rockefeller, a világ első milliárdosa
Rockefeller 1839. július 8-án született Richmondban, hugenotta eredetű német bevándorló családban. Apja, aki saját készítésű gyógyelixírrel házalt, még saját gyermekeit is becsapta, hogy úgymond az életre nevelje őket. Rockefeller már fiatalon bizonyságot adott kiváló üzleti érzékéről: hétévesen pulykákat nevelt és eladta őket, néhány évvel később már pénzt kölcsönzött a szomszédoknak, tisztes kamatra.
Tizenhat évesen könyvelőként állt munkába, s hamarosan kiderült, hogy ragyogóan tud fejben számolni. Az üzleti élet csínját-bínját kitanulva húszévesen önálló bizományos vállalkozásba fogott, de a polgárháború idején az addig virágzó üzlet pangani kezdett. Rockefeller új lehetőségeket keresett, és 1863-ban belevágott az olajüzletbe - a fekete arany 1859-ben tört fel először Pennsylvaniában. 1862-től fektetett be olajfinomítókba, majd testvérével és még néhány üzletemberrel együtt 1870-ben megalapította a híres-hírhedt Standard Oil Companyt.
Rockefeller kezdettől a cég élén állt, és óriási vagyonra tett szert. Riválisait felvásárolta, a vasutaktól kedvezményes szállítási árakat csikart ki, tevékenységét fokozatosan az egész országra kiterjesztette. Ő hozta létre az első modern trösztöt, kezében tartotta az amerikai olajipart, nála összpontosult az olajszállítás 90 százaléka. A cég gazdasági monopóliumát semmi sem fenyegette, ugyanakkor a törvényesség határán táncoló, könyörtelen módszerei népszerűtlenné, s így politikailag sebezhetővé tették. 1890-ben az első amerikai trösztellenes törvényt a Standard Oilra szabva hozták, bár a célt, a tröszt hatalmának korlátozását ekkor még nem érték el. 1911-ben aztán a legfelsőbb bíróság monopóliumnak minősítette a Standard Oilt, amelyet 37 cégre daraboltak fel.
Rockefeller az 1890-es évek elején gyakorlatilag visszavonult az üzleti élettől. Erre több oka is volt: a megfeszített munka miatt egészsége megromlott, haja kihullott, ugyanakkor vagyona akkorára nőtt, hogy problémája már inkább a pénz elköltése, mint megszerzése lett. Vagyonát a századfordulón 900 millió akkori dollárra becsülték, ezzel ő volt a világ leggazdagabb embere.
A múlt század elejétől kezdve a hívő baptista Rockefeller az emberbaráti tevékenységnek szentelte magát. A halálakor készült összegzés szerint 530 millió dollárt adományozott nevelési, egészségügyi és tudományos célokra, így a világ legnagyobb emberbarátjának is nevezték. 1937-ben bekövetkező halálakor teljes vagyona mai árfolyamon 340 milliárd dollár lehetett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap