Mussolini bunkere
2012. július 16. 18:20
A Róma városközpontjában fekvő Villa Torlonia parkját már az 1970-es évek vége óta közparkként használhatják a rómaiak. Mussolini 1922 és 1943 között, azaz uralma nagy részében lakott az ott található épületben.
Korábban
A villa ma már múzeum, ahol a látogatók testközelből szemlélhetik meg, hogyan élt a fasiszta Olaszország teljhatalmú ura. A római Via Nomentanába elzarándokoló turisták fotók segítségével ismerhetik meg Mussolinit, az embert, aki az egyik képen szürke lovával díjugrat, a másikon pedig szemébe tolt sapkájában teniszezik. A Duce sokkal elegánsabb azon a képen, amely az egyik arab diplomáciai látogatást örökítette meg, egy kevéssé ismert felvétel pedig a Mahatma Gandhival való találkozásnak állít emléket.
Amint Mussolini rádöbbent, hogy a háború irányítása kicsúszhat a kezei közül, az idő pedig ellene dolgozik, a Duce azon kezdte törni a fejét, hogy miként tudná saját és családja testi épségét megvédeni a korábban általa az olasz-abesszín háborúban már-már tökélyre „fejlesztett” bombázásoktól.
A bunkerről és a villáról készült fotók a galériában
Az első válasz adta magát, mivel a villa kertjében létezett egy pince, ahol a szövetségesek bombázásai elől tudott volna elmenekülni. A pincét ugyan vasajtó védte, s ágyakat tettek be, a kényszer szülte megoldást gyorsan elvetették, mivel egy hirtelen jött bombatámadás esetén a családnak ki kellett volna jönnie a villából majd védtelenül átrohannia a gyepen. Ez adta az új ötletet, hogy új óvóhelyet kell építeni a villában, így az épület alagsorát bunkerré alakították.
Mussolini attól tartott, hogy a szövetségesek gázbombát vetnek be ellene, ahogyan azt korábban ő is tette az afrikai hadjárat során. Ennek érdekében hermetikusan záródó ajtókat szereltetett az új óvóhelyre, s egy sugármentesítő termet alakíttatott ki, amely a kémiai anyagoknak a bőrről való eltávolítására szolgált.
A Duce ezzel sem volt elégedett, ezért még egy bunkert építtetett, ezúttal több méter mélyen a földben, a villa alatt. A munka azonban lassan haladt, Mussolini naplójában arról a félelméről írt, hogy a szövetségesek szorítása miatt nem tudják idejében befejezni a bunker építését. Mussolininak igaza lett: a bunker nem készült el 1943-ra, mikor a Ducét Rómában a király július 24-i parancsára letartóztatták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap