Egyre több az ismertté vált vámpírsír

2012. június 14. 15:44

Mióta Bram Stoker ír novellista 1897-ben megírta azóta kultikussá vált, Drakula gróf válogatott rémtettei című opuszát és szinte azonnal ámulatba ejtette vele a késő viktoriánus kori Angliát, a vámpírok témája az európai fikciós irodalom főáramlatában van. De még mielőtt azt hinnénk, hogy az erős amerikai akcentusú, jóképű vámpírok csak a filmsorozatokban, netalán a könyvekben léteznek, érdemes felidézni, hogy milyen, a vámpírokkal kapcsolatos felfedezéseket jelentettek be az elmúlt években.

Korábban

Legutóbb éppen a múlt héten számolhattunk be arról, hogy bolgár régészek egy feltételezett vámpír sírját tárták fel Bulgáriában, Szozopol fekete-tengeri üdülővárosban. Az archeológusok szenzációs bejelentésüket arra alapozták, hogy a középkori, mintegy nyolcszáz évvel ezelőtt élt férfi mellkasából egy vaspálca állt ki. Az elhunytat vélhetően többször is hasba és mellkasba szúrták, mivel kortársai attól tartottak, hogy a halott vámpírként kel ki a sírból.

Bozsidar Dimitrovnak, a bolgár Nemzeti Történeti Múzeum igazgatójának közlése szerint a vámpír művelt személy lehetett, esetleg gyógyító, s az ilyen embereket általában gyanakvással kezelték a középkorban. A sírt – amely Szozopolban az első ilyen jellegű emlék – a kolostor apszisa mellett fedezték fel, ami arra utal, hogy nemesemberről lehet szó. Bár ugyan a fekete-tengeri városban ez az első vámpírsír, Dimitrov elárulta, hogy csak az utóbbi években legalább száz ilyen esetet jegyeztek fel. „Ez arra a gyakorlatra hívja fel a figyelmet, amely a bulgáriai falvakban egészen a 20. század elejéig elterjedt volt” – közölte.

A két "vámpír" sírja Szozopolban

Néhány elmaradott kelet-európai falusi közösségben a vámpírok létezése egyesek fejében a mai napig valós fenyegetettséget jelent. A misztikus, vérszívó, emberforma lényű kreatúráktól való félelem néhány kultúrában azonban több ezer évre nyúlik vissza. Ezt mutatja például az a legutóbb Csehországban megtalált háromezer temetkezési hely is, ahol az elhunytakra sziklákat helyeztek, megakadályozva ezzel, hogy a halottak kimásszanak sírjaikból.

A kereszténység eljövetele tovább erősítette a vámpírok legendáját, mivel ezeket a lényeket Krisztus antitézisének hitték. A vámpírok az utcákat járták annak reményében, hogy olyan embereket találnak, akiknek vérét kiszívva biztosíthatják fennmaradásukat. A középkorban, amikor a fekete halálnak is nevezett pestis az örök kárhozat tanát hozta elérhető közelségbe a parasztok számára, a vámpíroktól való félelem tovább erősödött.

Néhány esetben az eltemetett, vámpírnak vélt halottak szájába téglát helyeztek, hogy felkelve ne tudja megenni a pestisben elhunytakat. A közhiedelem szerint a járványban meghaltak mellé temetett „vámpírok” szomszédjaikból táplálkoztak, amíg elég erősek nem lettek ahhoz, hogy kimásszanak a föld alól, és újra megtámadják az élőket. A vámpírok azonosítása a halottak között a sírásók feladata volt, ennek során nagyon gondosan vizsgálták meg a tetemeket, és amelyiket gyanúsnak vélték, annak téglát tettek a szájába.

Ez történt azzal a nővel is, akinek három évvel ezelőtt megtalált csontváza Lazzaretto Nuovo szigetén, az 1576-os velencei pestis egyik tömegsírjából került elő. A szigeten egyébként a korábbi járványok tapasztalataiból okulva 1468-ban hozták létre a világ első karanténját. Ez persze nem mindig volt sikeres: amikor 1630-31-ben a fekete halál újra lecsapott, a város 150 ezer lakója közül 50 ezren vesztek oda. A Lazzaretto Nuovo-i eset azóta viták kereszttüzébe került.

A velencei "vámpír"

A régészeti leletek mellett persze írott források is fennmaradtak a középkori babonákról. Egy 12. századi feljegyzés szerint egy nő arról beszélt, hogy egy a Melrose-apátságban eltemetett pap terrorizálta őt néhány hónappal annak halála után. Mikor a papok felnyitották a sírt, azt látták, hogy az illető testéből friss vér szivárog. A pap – aki életében közismert volt vallási teendőinek elmulasztásáról – holttestét végül elégették.

A vámpírtörténetek azonban Kelet-Európában és Görögországban épültek be leginkább a folklorisztikus hagyományba. Ennek volt egy gyakorlati haszna is, mivel – csakúgy mint a boszorkányok esetében Angliában, Németországban és az Egyesült Államokban – a vámpírok váltak minden baj legfőbb okozójává. A történetek ismertsége egyre csak nőtt, köszönhetően annak, hogy a nyugati hatalmak terjeszkedni kezdtek, polgáraik pedig széltében-hosszában beutazták Közép-Kelet-Európa távoli részeit.

Így vált ismertté az az eset, amely 1725-ben, a mai Szerbiához tartozó Kisilovában történt. Plogojovics Péter állítólag kilenc társát ölte meg az után, hogy eltemették. „És mivel az ilyen emberek esetében (akiket vámpíroknak neveznek) számos jelet lehet látni, vagyis, a test nem indul oszlásnak, a bőr, a haj, a szakáll, a körmök tovább növekednek – a falubeliek egyhangúan elhatározták, hogy felnyitják Plogojovics Péter sírját, és megvizsgálják, hogy a fent említett jelek valóban láthatóak-e a testén”. Az osztrák provizor feljegyzéséből ismert vámpírtörténet úgy folytatódott, hogy végül állítólag valóban felnyittatták a szerb paraszt sírját, amelyben meglepetten látták, hogy a férfi szájából vér szivárog, karomszerű körmei és egészségesnek tűnő bőre van. Ekkor a provizor megjegyezte, hogy a test még nem indult oszlásnak, mire a helyiek egy cölöppel szíven szúrták a férfit, holttestét pedig elégették.