Brit gyarmati múlt: végképp eltörölni
2012. április 23. 08:55
Kiderült, hogy a brit hatóságok több ezer olyan dokumentumot semmisítettek meg, vagy tartottak titokban törvénytelen módon az elmúlt évtizedekben, amelyek az egykori gyarmati országokban élők elleni túlkapásokról tanúskodnak. A hivatalos magyarázat a korona védelme volt. A Foreign Office egyelőre hallgat.
Korábban
Egy hivatalos vizsgálat felfedte, hogy a brit gyarmati uralom végén az egyes hatóságok több ezer, a gyarmati sorba taszított alattvalók ellen elkövetett törvénytelenségekről szóló iratot zúztak be annak érdekében, hogy azok ne kerüljenek a függetlenné vált kormányok kezére.
Azon papírok, amelyek túlélték a „profiltisztítást”, titokban visszakerültek Nagy-Britanniába, majd ötven éven át a Foreign Office levéltárában őrizték őket. Ennek megfelelően se a történésztársadalom se a közvélemény nem ismerhette meg azok tartalmát.
Az archív anyagok tavaly nyáron váltak ismertté, amikor kenyaiak egy csoportja beperelte a brit kormányt, miután kiderült, hogy a Mau Mau lázadás után bebörtönözték és megkínozták őket. A Foreign Office akkor megígérte, nyilvánossá teszi a 37 egykori gyarmat összesen 8800 dokumentumát, amelyet a buckinghamshire-i Hanslope Parkban őriznek.
A dokumentumokat áttanulmányozó történész szerint az archívum „kínos, botrányos” helyzetbe hozza a Foreign Office-t. „Ezeket a dokumentumokat már a nyolcvanas években közzé kellett volna tenni” – mondta el Tony Badger (Clare College, Cambridge), majd hozzátette: „ez már egy megkésett mozzanat”.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Az iratok között van olyan, amely a brit hatóságok malajziai ellenfeleinek ötvenes évekbeli kiirtásáról szól. Egy másik feljegyzés arról ír, hogy a brit miniszterek tudták: bebörtönzik és megkínozzák a kenyai Mau Mau felkelésben résztvevő afrikaiakat, máshol pedig a Diego Garcia (Indiai-óceán) szigetén élők erőszakos elüldözéséről lehet olvasni.
A legbrutálisabb jogsértésekről szóló iratokat azonban megsemmisítették. 1961-ben Iain Macleod gyarmatügyi miniszter azért nem akarta, hogy a dokumentumok a függetlenné váló kormányok kezébe kerüljenek, mert az „kínosan érintené Őfelségét”, valamint a „rendőrséget, a közszolgákat, a fegyveres erőket”, kompromittálná a hírszerzőket, a „következő politikai vezetés pedig etikátlanul fel tudná azt használni”.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 29. A kétpólusú világrend (kialakulása, jellemzői, a két blokk berendezkedése, konfliktusok, szétesése)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/790.jpg)
29. A kétpólusú világrend
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Alig egy évtizeddel élte túl a jugoszláv állam Josip Broz Titót
- Mind az Anschlussról, mind a Habsburgokról lemondott Ausztria az önállóságért
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap