Vacsoracsata a vaskorból
2012. március 23. 10:43
A vaskori kelták társadalmi és politikai státuszuk bebetonozását várták a hetedhét országra szóló lakomák megrendezésétől.
Korábban
Két, egyenként 2600 éves kelta sírból gazdag leletek kerültek elő a minap, ami által az írás megjelenése előtti korok mindennapjaiba nyerhettek bepillantást a kutatók. Az ivóedények és más importeszközök megvizsgálása után világossá vált, hogy a mai Németország délnyugati részén élő kelták a Földközi-tenger mentén élő népekkel kereskedhettek.
„Sört inkább a barbárok ittak, míg a bor az elit kiváltsága volt, különösen ha az illető a kereskedelmi útvonal mentén élt” – összegezte kutatásait Kevin Cullen amerikai régész. Mivel szőlő ekkor még nem termett Közép-Európában, az importált bor a magas társadalmi státus indikátora volt. Nem maradtak azonban hazai ízek nélkül a kelták, akik a mézsör nagy kedvelői voltak: különböző virágokkal és gyógynövényekkel ízesítették „nemzeti italukat”, amely ugyan drágább volt a sörnél, de olcsóbb a bornál.
A felső társadalmi osztály képviselőinek legalább annyira fontos volt a sör minősége, mint a mennyisége. Sőt a római és görög történetíróktól azt is tudjuk, hogy a ruhájukat díszítették, de ezt pontosan szinte lehetetlen bizonyítani, mivel a leleteket már elnyűtte az idő. „Meseszép bőröveket találtunk az előkelő hölgyek sírjaiban, ezekre több ezer kapcsot tettek, a munka több órát vett igénybe” – így Cullen.
A kutatók szerint a díszítések nem csak a divatot szolgálták, az társadalmi rangot is jelentett, de a női fátylat összekötő tű például arról árulkodott, hogy az illető házas vagy anya volt. Több olyan díszítés is akadt, amiből a nemiségre lehetett következtetni: ha a karkötő a bal kézen volt, viselője férfi volt, a mindkét karon viselt ékszer viszont egyértelműen a gyengébbik nemre utalt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.