120 éve született Rákosi
2012. március 9. 13:55
120 éve, 1892. március 9-én született Rákosi Mátyás, a Magyar Kommunista Párt és a Magyar Dolgozók Pártjának főtitkára.
Korábban
Rosenfeld Mátyás Adán látta meg a napvilágot. Bács-Bodrog megyei kereskedő családból származott. Terménykereskedő apja 1904-ben változtatta családnevét Rosenfeldről Rákosira. Középiskolai tanulmányainak befejezése után Bécsben tanult, majd ösztöndíjjal Németországba és Angliába ment. Az első világháborúban hadifogságba esett, majd hazatérése után egyik alapítója, szervezője lett a Kommunisták Magyarországi Pártjának.
A Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács tagja, kereskedelmi népbiztoshelyettes, később a szociális termelés népbiztosa volt. 1919 júniusában a Vörös Őrség parancsnoka lett, 1920 és 1924 között pedig a Kommunista Internacionálé egyik titkáraként tevékenykedett. 1924-től Magyarországon szervezte az illegális pártot. Lebukása után, 1925-ben először nyolc- és fél évre, 1935-ben pedig életfogytiglani börtönre ítélték. 1940-ben - részben az 1848-as szabadságharc idején Oroszország által zsákmányolt zászlókért cserébe - kiengedték Moszkvába.
A háború után, 1945-ben érkezett ismét Magyarországra, s azonnal hozzáfogott a kommunista párt újjászervezéséhez, s a Magyar Kommunista Párt főtitkára lett. 1947-től - a megszálló szovjet csapatok támogatását élvezve - ún. szocialista fordulatot hajtott végre: felszámolta a demokratikus pártokat, a parlamentarizmus intézményrendszerét, s hazai földön példátlan személyi kultuszt teremtett maga körül. 1952. augusztus 14-től 1953. július 4-ig a pártfőtitkári tisztség mellett a miniszterelnöki posztot is betöltötte. 1953-ban ez utóbbit át kellett adnia Nagy Imrének. A pártvezetésből azonban csak 1956-ban, a forradalom előestéjén sikerült eltávolítani.
Az októberi forradalom már a Szovjetunióban érte, s bár a szabadságharc eltiprása után többször is engedélyt kért arra, hogy visszatérhessen Magyarországra, `Sztálin legnagyobb magyar tanítványának` azonban ez már nem adatott meg; 1971. február 5-én magára hagyatottan halt meg a távoli Gorkij városában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap