A Google-lel járhatjuk körbe a Stonehenge-t
2012. január 27. 10:28 MTI
A történelem szerelmesei számítógépük segítségével járhatják körbe Stonehenge-t, megismerve, hogy milyen lehetett a megalitikus építmény négyezer évvel ezelőtt, a virtuális sétát a Google Earth (Google Föld) kiterjesztett alkalmazása, a Google Under-the-Earth teszi lehetővé.
Korábban
Stonehenge körkörösen elrendezett kőtömbökből és földsáncokból álló monumentális őskori építmény az angliai Wiltshire-ben, Salisbury-től mintegy 13 kilométerre északra. Kiépítése i. e. 2500 körül kezdődött és 2100 körül fejeződött be.
A számítógépes program megalkotói felhasználták mindazokat az adatokat, leletanyagot, amelyeket a Sheffieldi, a Manchesteri, a Bristoli, a Southamptoni és Londoni Egyetem régészei gyűjtöttek össze az utóbbi években - olvasható a Past Horizons régészeti hírportálon.
A projektnek köszönhetően az érdeklődők ellátogathatnak az őstörténeti tájra. A virtuális séta keretében eljuthatnak az újkőkori faluba, s bekopogtathatnak egy prehistorikus kunyhóba, de megismerhetik azt is, hogy milyen lehetett több mint négyezer éve a Stonehenge-i "sétány" végén álló Bluehenge, avagy a Déli Kör.
A kis-Stonehenge-nek is nevezett építményt, amely kör alakban felállított kőtömbökből áll, 2008 augusztusában találták meg brit régészek, akik Bluehenge-t is a i. e. 3000 és 2400 közötti időre helyezik. A felállított sziklák üregeiben faszénmaradványokat találtak, ezekből arra következtetnek a kutatók, hogy halotthamvasztást végezhettek a helyszínen. A kört alkotó kövek kékes színű bazaltok, ezekről kapta az építmény a mostani elnevezését. Ilyen kőzeteket Wales dél-nyugati részén bányásznak.
"A Google lehetővé teszi, hogy megosszuk világszerte az érdeklődőkkel azokat a fantasztikus élményeket, amelyekben részünk volt Stonehenge-ben az elmúlt néhány évben" - hangsúlyozta Mike Parker-Pearson, a Sheffieldi Egyetem régészprofesszora.
A szakemberek kifejlesztették a Stonehege-i benyomások elnevezésű iPhone-alkalmazást is, amelynek megálmodója, Rupert Till, a Huddersfieldi Egyetem docense szerint lehetővé teszi az embereknek, hogy olyannak lássák-hallják Stonehenge-t, amilyen az évezredekkel ezelőtt volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Sztehlo Gábor gyermekmentő tevékenysége a holokauszt árnyékában
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.