Viking kori sírokat tártak fel Lengyelországban
2011. december 21. 11:22 MTI
Viking kori temetőre bukkantak útépítés során Lengyelországban, a Varsótól 150 kilométerre észak-nyugatra lévő Bodzia falu mellett.
Korábban
A 10-11. századi nekropolisz feltárásáról az Antiquity folyóiratban jelent meg tanulmány. Az ásatások során több tucat sír került napvilágra, amelyekben olyan személyek nyugodtak, akik egyaránt köthetők a vikingekhez és a szláv népességhez. A sírmellékletek a szlávokkal rokonították az elhunytakat, viszont a holttestek észak-déli "tájolása" skandináv hagyomány, a szlávok ugyanis kelet-nyugati irányban helyezték el a halottaikat - olvasható a The Archaeology News Network régészeti hírportálon.
A régészek különösen érdekesnek tartják a kardjával együtt eltemetett "fiatal harcos" sírját - a húszas éveiben járó ifjú erőszakos halált hallt: állkapcsa eltört, koponyáján kardtól származó vágásnyomok vannak. A harcos sírja alatt egy másik temetkezést fedeztek fel - egy szintén erőszakos halállal halt huszonéves nőét.
Andrzej Buko, a Lengyel Tudományos Akadémia Régészeti és Néprajzi Intézetének igazgatója szerint a fiatal nőt azért ölték meg, hogy a harcossal együtt temethessék el. "Nehezen elképzelhető egyébként, hogy a harcossal egyszerre halt erőszakos halál" - vélekedett a szakember.
A harcos sírja mellett egy másik huszonéves nő aludta örök álmát, de azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor és milyen körülmények között hunyt el az asszony.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Nyomdagépek adták a golyóstoll ötletét Bíró Lászlónak 19:05
- A természet tanulmányozásában látta sikerének titkát Gaudí 15:05
- Nem fogadta egyöntetű siker Lechner Ödön múlttól elszakadó építészetét 12:20
- Folyóba fulladt az egész életében háborúzó Rőtszakállú Frigyes 10:35
- Emlékérmet bocsátott ki Neumann János tiszteletére az MNB tegnap
- Születésnapos a világ egyetlen Oscar-díjas kacsája, Donald tegnap
- Kétévi készülődés után ünnepli fennállása 1000. évfordulóját Mont-Saint-Michel mesébe illő apátsága tegnap
- A közösségi régészet eredményei tárulnak fel a balácapusztai római villában tegnap