Népirtás Bangladesben: hallgatásra ítélve
2011. november 28. 16:33
Nyugat- és Kelet-Pakisztán véres harcok közepette 1971-ben kettévált; az anyaország és a keleti részből alakult Banglades is vérfürdőt rendezett a nyugatról keletre vándorlók tömegei között. A pakisztániakkal együttműködő gyanúsítottak már a vádlottak padján ülnek, de a harcok „hőseinek” szörnyű tetteit még mindig a jótékony homály borítja.
Korábban
Rengeteg olyan Kelet-Pakisztánba költöző migráns család él, amely Banglades 1971-es függetlenedése idején a harcok célpontjává vált. Sokukat földönfutóvá tettek vagy kivégeztek az ország véres születése során. Az áldozatok úgy gondolják, szenvedéseik feledésbe merültek, hiszen ahelyett, hogy Bangladesre figyelnének, a történetírás inkább a Pakisztánnal együttműködőkre koncentrál.
Egy nappal Banglades Pakisztántól való függetlenségének kikiáltása után Sairun Nesa túlélt egy mészárlást, amelyben 15 hozzátartozója – köztük férje, fia és lánya – esett áldozatául a „szabadságharcosok” kegyetlenkedéseinek; Nasa egyike a Kelet-Pakisztánba vándorló urdu nyelvű muzulmánok tízezreinek. „Meztelenre vetkőztettek és a folyóba tereltek minket. Aztán egymás után machetékkal és késekkel leölték az embereket” – mondta. „Az egyikük kiszúrta a jobb szememet, s a kését többször is a mellkasomba mártotta” – így Nasa, majd hozzátette: csak ő maradt életben Goalondában, az újonnan kikiáltott fővárostól, Dakkától nyugatra lévő kis városban. A bangladesi kormány szerint 3 millió ember halt meg és nők százezreit erőszakolták meg a kilenc hónapig tartó függetlenségi harcok során.
A múlt héten különleges bíróság kezdte meg Delavar Husszein Sajedee, a Dzsamaat-i-Iszlami párt egykori magas rangú tisztviselőjének tárgyalását, akit az ország függetlensége ellen harcoló bengálik elleni tömeges népirtással vádolnak. A harcosok által Nesa és más „biharik” – Indián keresztül Kelet-Pakisztánba vándorlók – ellen végrehajtott támadások bűnei a szakértők szerint azonban rendre rejtve maradtak.
Mivel még a jól dokumentált gyilkosságokat sem vizsgálták, esély sem mutatkozott arra, hogy az ügyeket bíróság elé vigyék. „Mindenki a pakisztáni sereg által a bengálik ellen elkövetett 1971-es gyilkosságokról beszél, de senki sem meri megemlíteni azokat a pogromokat, amelyeket a kivándorlók ellen hajtottak végre” – mondja Ezaz Ahmed Siddiqui, a bihari közösség vezetője. „Becsléseink szerint több százezer biharit öltek meg. Az északnyugati Santahar városban egyedül több ezer embert végeztek ki egy nap leforgása alatt” – mondta Siddiqui. A háború után az elvándoroltaknak nem biztosítottak állampolgársági jogokat Bangladesben, elvesztették vagyonukat, társadalmi státuszukat, s az ENSZ védelme alatti menekülttáborokba zsuppolták be őket.
A bangladesi történészek évtizedekig hallgattak a témáról, s csupán néhány erőszakos cselekedetről számoltak be. „Abban egyetértünk, hogy volt néhány incidens, melyek során elszigetelt zavargásokban megöltek néhány urdu nyelvű bevándorlót” – mondta Mofidul Hoque, a Bangladesi Múzeum igazgatója. „De ez nem volt olyan szisztematikus vagy államilag szponzorált népirtás, mint amilyet a pakisztáni katonák követtek el a bengálikon” – tette hozzá.
Az oxfordi egyetem kutatója, Sarmila Bose új könyvében (Halálos fizetség: Emlékek az 1971-es bangladesi háborúból) a gyilkosságok háttereit próbálja megvilágítani. Bose szerint a bangladesi hatóságok még mindig tagadják a bihari gyilkosságokat – talán nem csoda, hogy művét erőteljes kritika érte az ázsiai országban. Az 1971-es atrocitásokról a közelmúltban könyvet megjelentető Ishrat Ferdousi szerint a bevándorlók elleni támadások kimerítik a népirtás fogalmát. „Legalább száz meggyilkolt bihari gyermeket láttam, akiknek a teste a Rupsha folyóban lebegett. Néhány bengáli hajóra szállt, s machetével vadászni kezdtek a még életben lévőkre.”
Sairun Nesa túlélte a mészárlást, miután a Padma folyóból megmentője kihúzta, s ápolta őt. Végül férjhez ment hozzá, nevet változtatott, s igyekezett elfelejteni a múltat – ám a törékeny, hatvanas éveiben járó hölgyet még mindig kísértik az emlékek, s csak remegve tud mesélni arról, hogy valójában mi is történt. Siddiqui szerint az atrocitások elismerése ugyanolyan fontos, mint a nemrégiben megkezdett tárgyalások. „Az egyetlen, amit mi akarunk, az a bűncselekmények elismerése. Nem akarunk semmiféle tárgyalást. A beismerés volna a gyógyulási folyamat kezdete.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap