Hatalmas ünnepségsorozattal emlékezik Kanada az 1812-es háborúra
2011. október 13. 14:04
A kanadai kormány kedden bejelentette, hogy hatalmas ünnepségsorozattal és számos kulturális programmal állít emléket a kanadai identitást megalapozó 1812-14-es háborúnak.
Korábban
John Richardson már 1842-ben, harminc évvel az amerikai-brit háború kitörése után szóvá tette, hogy elfeledkeztek az 1812-es háború hősiességéről és fontosságáról. Richardson aggodalmát osztva 2011. október 11-én a kanadai kormány bejelentette, hogy 28 millió kanadai dollárt költ a háborúval kapcsolatos megemlékezésekre a következő négy év folyamán.
„Az 1812-es háború nélkül az általunk ismert Kanada nem létezne” – deklarálta a program bejelentésekor James Moore örökségügyi miniszter. A kanadai kormányzat komplex intézkedéscsomagggal készül fel az évfordulóra: emlékművet állítanak a főváros régiójában, oktatási kampányt indítanak Kanada szerte és számos ünnepséget szerveznek. Ezenfelül a kanadai hatóságok három nemzeti emlékhelyet alakítanak ki, interaktív túrákat és kiállításokat hoznak létre, valamint a fontos csaták helyszíneinek infrastruktúráját is javítják.
Moore az 1812-es háborút „Kanadáért folytatott harcnak” nevezte, s kiemelte, hogy a kétszázadik évforduló ideális lehetőség „a gyermekek bevonására és az ország briliáns történelmének megismerésére”.
1812-ben az Egyesült Államok hadba lépett Kanada, s ezáltal az egész Brit Birodalom ellen. Az elkövetkező háborút számos néven emlegették az Egyesült Államok történészei. Többen a konfliktust egy „kicsi és buta háborúnak” is tartották, amelyben nyikorgó vitorlások, tapasztalatlan hadseregek és ügyetlenkedő tábornokok csaptak össze. J.M.S. Careless történész szerint a háborút a brit Kanada vívta, saját területe védelmében. Kanada fiatal tartománya még csak húszéves volt a harc kirobbanásakor, kevés lakossal rendelkezett, ám a két évig tartó fegyveres harc megalapozta az ország identitását.

Az 1812-1814-es háborút 1812. június 18-án deklarálta Madison elnök. Az Egyesült Államoknak több oka volt az összetűzésre: egyrészt a brit egységek amerikai kereskedelmi hajók tengerészeit rabolták el, másrészt a fiatal állam terjeszkedni akart északi szomszédja kárára, azt gondolván, hogy a brit erőket úgyis lefoglalják a napóleoni háborúk, ráadásul az amerikai hatóságok attól féltek, hogy indiánokat fegyvereznek fel ellenük. A több évig elhúzódó háború során váltakozott a hadiszerencse, a brit erők 1812-ben például a Capitolium épületét is felgyújtották. A háború végül 1814-ben zárult le a Gentben megkötött békével, igazi vesztesei csak az angolokkal szövetségben lévő indián törzsek voltak, akiket a britek magukra hagytak.
C.P. Stacey történész szerint „az 1812-es háború egyike azon epizódoknak a történelemben, melyek mindenkit boldoggá tettek”, mivel „mindenki a saját szájíze szerint értelmezi.” Stacey aláhúzta, hogy „az ilyen tapasztalatok és emlékek hozzák létre a nemzeteket”.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Történeti hűségre törekszik az új Odüsszeia-film zenéje 19:53
- Középkori falfestményeket és órákat restaurál az anglikán egyház 18:48
- Mesterséges intelligencia segítségével azonosítottak egy skót remekművet 17:17
- Új DNS-kutatás árnyalja a longobárdok kárpát-medencei történetét 16:50
- Evolúciós átmenetről tanúskodik a Haifánál talált őskőkori barlang 16:16
- Azonosították az 1943-as bari légitámadás utolsó hajóroncsát 15:24
- Egy felégetett falu régészeti anyagát mutatja be a Nemzeti Múzeum 14:28
- Egyedüli nőként tudósított a normandiai partraszállásról Hemingway felesége 13:39













