Nem lehet többé utcát elnevezni Titóról Ljubljanában
2011. október 7. 08:44 MTI
Nem lehet többé utcát, teret elnevezni Titóról, a volt Jugoszlávia egykori köztársasági elnökéről Ljubljanában - döntött a szlovén alkotmánybíróság.
Korábban
Az alkotmánybíróság közleménye hangsúlyozza, hogy "Tito neve nem csak Szlovénia felszabadulását szimbolizálja a fasiszta megszállás alól a II. világháborúban (...), de neve az emberi és az alapvető szabadságjogok durva megsértését jelentő totalitáris kommunista rezsim jelképe is".
A belgrádi Danas című újság csütörtöki száma azt írja, a volt jugoszláv vezetőről a ljubljanai polgármester akart utcát elnevezni. Az Új Szlovénia nevű konzervatív párt azonban alkotmánybírósági felülvizsgálatot kért, mondván, hogy a "Tito-rezsim megszegte az emberi jogokat".
Szlovénia függetlenné válása, azaz 1991 előtt számos út, utca és tér volt elkeresztelve Titóról, sőt egy város, Titovo Velenje, nevében is emlékeztetett a volt jugoszláv államfőre. A város azóta visszakapta régi - Velenje - nevét, de egy szobor és egy utca még mindig Tito nevét viseli.
A horvát és szlovén szülőktől származó Josip Broz 1892-ben született, a Tito nevet csak később vette fel. Az 1943-tól 1991-ig fennállt "második" Jugoszlávia első számú vezetője volt egészen 1980-ban bekövetkezett haláláig. Alakját és személyiségét a volt Jugoszlávia utódállamaiban sokféleképpen értékelik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap