Cenzúrázták a falloszfát?
2011. augusztus 22. 17:14 The Daily Telegraph
Cenzori minőségben is felléptek azok a restaurátorok, akik egy különleges, a termékenységet és politikai propagandát egyben ábrázoló olasz freskót újítottak fel - vélik az itáliai hírügynökségek. Az első jelentések szerint ugyanis a szakemberek számos falloszt lefestettek és eltüntettek a folyamat közben.
Korábban
A különleges, 13. században festett falloszfát egy évtizeddel ezelőtt fedezték fel a toszkánai Massa Marittimában, és nemrég egy hároméves restaurálási eljárásnak vetették alá. A munkálatokat végző szakemberek azonban túlbuzgóságukban több ponton is cenzúrázták az ágakról logó 25 falloszt: egyes helyeken teljesen újrafestették a képet. A munkálatok végével a városi tanács fogott gyanút, és vizsgálatuk után derült ki, hogy a felújítás nemhogy nem járt sikerrel, de tönkre is tehette a különleges alkotást - számolt be róla mai szalagcímeiben a Corriere della Sera című olasz napilap.
A restaurátorok azonban tagadták a vádakat: elmondásuk szerint semmit nem cenzúráztak, és az eltávolított jelenetek csupán azért tűntek el a képről, mert már annyira rossz állapotban voltak, hogy nem tudták megmenteni azokat. A helyi örökségvédelem vezetője, Mario Scalini szerint a legnagyobb műgonddal jártak el, és nem módosították radikálisan az eredeti képet.
Az 1265-ben festett, de csak 2000-ben felfedezett freskó eredeti rendeltetésével kapcsolatban több elmélet is született: a fa ugyanis nem csupán a termékenységet szimbolizálja, hanem a korabeli politikai propaganda eszköze is volt egyben. E sajátos "bőségfa" a 13. századi toszkán politikai belharcok, a guelfek és a ghibellinek közötti ellentét jelképe.
Külön érdekesség még, hogy az 50 ezer eurós restaurálást a világ legrégibb ma is működő bankja, a Monte dei Paschi di Siena finanszírozta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1956
- Bebörtönzött ismerőseit tervezte kiszabadítani Mansfeld Péter
- Nem nélkülözhette a Kádár-korszak filmvilága a forradalom mellett kiálló színészlegendát
- Politikai célokat is szolgált az 1956-os épületkárok helyreállítása
- Így karácsonyoztak a magyar menekültek Camp Kilmerben
- A melbourne-i medence véres vizében folytatódott a harc a Szovjetunió ellen
- Újabb fegyveres felkelést vizionált a pártsajtó az '56-os nőtüntetés nyomán
- A megtorlásra szabott új törvényekkel bosszulta meg 1956-ot a Kádár-diktatúra
- A szovjet forgószél, amely elsöpörte a magyar szabadságot
- Nagy-Britanniát és Franciaországot is azzal szembesítette a szuezi válság, hogy nem birodalmak többé
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap