Kecskehús volt Ötzi utolsó vacsorája
2011. június 27. 09:21 MTI
Ötzi, a kora rézkori vadász halála előtt alig két órával kecskehússal tömte meg a bendőjét - derítették ki a Bolzanói Múmiakutató Intézet szakemberei, akik megvizsgálták a jégember gyomortartalmát.
Korábban
Ötzit, az 5300 éves gleccsermúmiát 1991. szeptember 19-én Olaszország és Ausztria határán, az Ötz-völgyi Alpokban fedezték fel. Ötzi a világ legrégebbi, teljes épségben megmaradt emberi holtteste.
A kutatók már korábban is elemezték Ötzi béltartalmát, amelyből arra következtettek, hogy halála előtt körülbelül 30 órával gabonát, valamint gímszarvas (Cervus elaphus), esetleg vadkecske húsát fogyasztotta. Ám minden kísérlet, hogy endoszkóppal mintát vegyenek a jégember gyomortartalmából, kudarcot vallott. A kudarc okát 2009-ben derítették ki, amikor az Ötziről készített CT-felvételek kimutatták, hogy halála után a gyomra feljebb mozdult, arra a helyre került, ahol normálisan a tüdő alsó lebenyei találhatók. "Nem tudjuk, hogy ez miért történhetett" - hangsúlyozta Frank Maixner, a Bolzanói Múmiakutató intézet mikrobiológusa, a legújabb vizsgálatokat végző csapat tagja.
A CT-felvétel kimutatta Ötzi epeköveit, s az epehólyaghoz viszonyítva sikerült végre azonosítani a gyomrot, amely a mumifikálódás során igencsak összezsugorodott. Ennek ellenére a kutatóknak sikerült mintát venniük a gyomortartalomból, amelyben gabona és húsmaradványokat találtak. Annak alapján, hogy mennyire emésztette meg Ötzi gyomra az ételt, a tudósok arra a következtetésre jutottak, hogy a vadász alig két órával a halála előtt jóllakott. "A sárgás-barnás pépes gyomortartalom mellett nagyobb húsdarabkákat is találtunk" - magyarázta Franck Maixner.
A hús DNS-vizsgálata kimutatta, hogy alpesi kőszáli kecskétől (Capra ibex) származik. "A kőszáli kecske gyakoribb volt az Alpokban Ötzi idejében, mint napjainkban, s bár az állat igen ijedős, egy tapasztalt vadásznak nem jelenthetett gondot az elejtése. Párzási időszakban, amikor a bakok egymással 'párbajoznak', a vadász akár 20-50 méterre is megközelítheti őket. Ekkora távolságról Ötzi könnyűszerrel leteríthette az állatot íja segítségével" - vélekedett Franck Maixner.
Azt nem lehet tudni, hogy megsütötte-e Ötzi a zsákmányt, vagy sem. Vélhetően sült húst fogyasztott, erre utalnak a belekben talált koromrészecskék. Ugyanakkor a gyomortartalomban kecskeszőrt is felfedeztek, vagyis a jégember nem sokat bajlódott a hús előkészítésével. "Nem volt valami higiénikus fogás" - jegyezte meg Franck Maixner.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05