Több ezer csontot találtak egy kőkori sírban
2011. június 23. 10:03
Brit archeológusok több mint ezer csontot találtak egy kőkori sírban az Orkney-szigetekhez tartozó South Ronaldsay területén. A régészek reményei szerint a további ásatások és az emberi maradványok genetikai elemzése sok új információt elárulhat a hely kőkori lakóiról.
Korábban
A helyszínen talált állati csontmaradványok után a vidrák sírjának elnevezett helyet tavaly fedezte fel egy helyi farmer. A kutatók decemberi feltárásuk során először nyolc ember maradványait azonosították, ez a szám mostanra 14-re emelkedett, de a végső érték valószínűleg jóval magasabb lesz.
A testek iszappal elválasztott rétegekben helyezkedtek el, amiből a régészek arra következtetnek, hogy a sírt több időszakon keresztül használták. Az archeológusok reményei szerint a csontok DNS-vizsgálatával többet tudhatnak meg a temetkezési helyet építő emberekről.
A sírhely mellett még négy másik van, melyekben korábban már találtak emberi maradványokat. Dan Lee, az ásatásokat végző csapat vezetője, valamint az Orkneyi Régészeti Kutatóközpont munkatársa elmondta, hogy a következő lépésben a sír eredeti bejáratát és folyosóját fogják feltárni. Lee kiemelte, hogy a sírban minden életkor képviselői megtalálhatóak voltak.
Az előzetes következtetésekkel ellentétben a régészek egyelőre nem találtak erőszakos halálra utaló nyomokat a csontokon.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap