Megkoszorúzták a pulai magyar matrózok síremlékét
2011. június 14. 11:18 MTI
Az Emberi Méltóság Tanácsa és a horvátországi Pulában működő Móricz Zsigmond Magyar Kultúregyesület pünkösd alkalmából megkoszorúzta az első világháborúban elesett pulai magyar matrózok síremlékét - közölte a kultúregyesület elnöke, Masa Zsuzsanna.
Korábban
Az elnök elmondta: a 90 pulai magyar nemzetiségű embert tömörítő, 1999-ben alakult egyesületükkel minden évben megemlékeznek az első világháborúban az Adriai-tenger partjánál hősi halált halt magyar katonákról; matrózokról, haditengerészekről, tengerésztisztekről. Három éve egy társszervezettel együtt állítottak egy emléktáblát a magyar áldozatoknak az első világháború vége óta nem használt temetőben, addig pedig az ugyanitt emelt feszületnél koszorúztak, évente többször is - tette hozzá.
Elmondása szerint a temetőben több mint 30 magyar katonát lehet név szerint azonosítani a sírfeliratokon, azonban vélelmezhetően ennél sokkal több magyar matróz nyugszik a pulai temetőben. Rajtuk kívül osztrák, olasz és német katonákat is temettek ide, ezekhez a sírokhoz is járnak Ausztriából, Olaszországból és Németországból - mutatott rá.
Masa Zsuzsanna egyesületükről szólva elmondta: ennek keretein belül működik a Gyöngyösbokréta tánccsoport és a Rózsabokor kórus. Ezenkívül kézimunka- és gyermekfoglalkozásokat is tartanak, melynek célja, hogy "nyomot hagyjanak maguk után", és ápolják a magyar kulturális hagyományokat, népszokásokat. Ennek megfelelően a karácsonyi, húsvéti ünnepkörrel és a magyar költőkkel, írókkal is megismertetik a fiatalokat. Összejöveteleiket hozzávetőleg havonta tartják.
A Móricz Zsigmond Magyar Kultúregyesület elnöke közölte: a mintegy 70 ezer lakosú Pulában az idei népszámláláson 180-an vallották magukat magyarnak, az ezt megelőző legutóbbi összeíráson pedig 400-an.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke az MTI-nek úgy nyilatkozott: az Osztrák-Magyar Monarchia egykori haditengerészeti kikötőjének és matrózképző intézetének helyet adó Pulában álló magyar katonasíroknál történt főhajtás beleillik egyesületük koncepciójába, legfőbb céljuk ugyanis az emberi jogok és az emberi méltóság védelme.
"A (...) csatlakozó személyek az általuk képviselt szervezetek nevében is elkötelezik magukat az emberi jogok, az egyenlő méltóság védelme mellett, és visszautasítanak minden olyan sértő megnyilvánulást, mely más személyek vagy csoportok ellen irányul, azok vallási vagy nemzeti és etnikai hovatartozása miatt" - olvasható abban a felhívásban, amelyet Lomnici Zoltán tett közzé, s amely az Emberi Méltóság Tanácsa működésének alapjául szolgál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap