Az "olasz Nostradamus" szerint ma várható a nagy római földrengés
2011. május 11. 13:34 The Daily Telegraph
Többen is fejvesztve menekülnek Rómából, egy olasz szeizmológus 1915-ben ugyanis a mai napra egy nagy földrengést jósolt.
Korábban
A vállalkozások arról számoltak be, hogy minden ötödik munkavállaló szabadságot kért erre a napra, de sokan gyermekeiket is kivették az iskolákból és a tengerpart felé indultak. A rómaiak annyira komolyan veszik a fenyegetést, hogy számos lap túlélési tippeket ad olvasóinak, arra az esetre, ha valóban megmozdulna a föld.
A pánikot a Facebookon és a Twitteren keltették, Raffaele Bendani 1915-ös üzenete futótűzszerűen terjed a közösségi oldalakon: ezek szerint Rómát a mai napon „egy nagy” földrengés fogja sújtani. A szeizmológus állítólag már több természeti katasztrófát is megjósolt 1979-ben bekövetkezett halála előtt.
„Csak néhány olyan szülő volt, aki bejött és azt mondta, hogy ma nem küldi iskolába gyermekét” – nyilatkozta Massimo La Rocca, Trastevere egyik intézményének iskolaigazgatója. „Azt mondtam nekik, hogy az iskola nyitva lesz, s hogy nem kell semmitől sem félniük – de ők hajthatatlanok voltak. Ez nem számít igazolt hiányzásnak” – tette hozzá. „Az emberek egy hete kezdtek erről beszélni. Több tucat embert ismerek, aki ma szabadságot vett ki. Én ma a feleségemmel egy lakókocsiban fogok aludni” – ezt már Massimo, egy helyi vendéglős mondta el.
Bendandi úgy vélte, hogy a földlemezek a bolygók, a nap és a hold mozgásának következtében csúsznak el, ami teljesen kiszámítható. 1923-ban például megjósolta, hogy a rákövetkező évben, január 2-án egy hatalmas földrengés rázza meg Olaszországot; csupán két napot tévedett. Munkásságának elismerésérül Mussolini lovagi címmel jutalmazta, de egyben az orrára kötötte, hogy a pánik elkerülése végett ne tegye közzé jóslatait.
A szeizmológusok szerint Bendandi elmélete mindenfajta tudományos alapot nélkülöz, a földrengések pedig teljesen kiszámíthatatlanok. „Semmi bizonyíték sincs arra vonatkozóan, hogy május 11-én földrengés lesz Rómában, s ezt elmondtuk a minket felkereső több száz érdeklődőnek is” – nyilatkozta Alessandro Amato, az olasz Nemzeti Geofizikai és Vulkánológiai Intézet szeizmológusa. „Az viszont könnyen elképzelhető, hogy az egész országban akár harminc földmozgást is feljegyeznek, de ez teljesen normális” – tette hozzá.
Az eurázsiai és afrikai földlemez azon a vonalon találkozik, amely végigfut Észak-Afrikán, átmegy a Mediterráneum alatt, közel Olaszország és Görögország déli részéhez. Olaszországban mintegy 20 millióan élnek a veszélyzónában; itt még élénken élnek a két évvel ezelőtt L'Aquilanál kipattant földrengés emlékei, amely során háromszázan vesztették életüket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap