Fotókiállítás egy mozigépész hagyatékából
2011. május 5. 09:01 MTI
A régi mozik hangulatát szeretné megidézni fekete-fehér fotók segítségével az Állított idő című kiállítás és a hozzá kapcsolódó interaktív program, amely a 42. Magyar Filmszemle ideje alatt, mától vasárnapig látható a fővárosi Gödörben.
Korábban
Fogarasi Gergely a szervezők nevében elmondta, hogy a kiállítás alapját egy valamikori budapesti mozigépész hagyatéka képezi. A gépész több kisebb moziban is dolgozott városszerte, a hagyatékában fennmaradt több száz úgynevezett vitrinfotóból lesz látható egy válogatás a Gödörben.
A szervezők írásos összegzése szerint a kiállítás a ’60-as, ’70-es, ’80-as évek magyar filmjeihez készült fekete-fehér standfotókból válogat, amelyek régen a mozik utcai kirakataiban hirdették a műsort. A fotóknak nem csupán kultúrtörténeti jelentőségük van, önmagukban is műalkotások. Fogarasi Gergely ehhez hozzátette, hogy az anyagban szerepelnek híres művészek által készített képek is. Kiállítanak a Gödörben olyan fotókat, amelyek legendás alkotásokhoz készültek, de bemutatnak azóta szinte elfeledett mozgóképekhez készült képeket is.
Az Állított idő című programot a Video Not Fair Produkció szervezi, de közreműködik benne a Rakéta Csoport, a VJCentrum Budapest és a Modern Antikvárium is - közölte Fogarasi Gergely. Beszámolója szerint a Rakéta Csoport Super 8-as, 16-os és 35-ös vetítőkből mutat be kisfilmeket, a VJCentrum Budapest pedig interaktív vetítéssel is készül: a játékos kedvűek felülhetnek egy kerékpárra, s amilyen gyorsan tekerik a pedálokat, olyan gyorsan peregnek előttük egy film kockái.
A szervező arról is beszámolt, hogy vasárnap az esemény zárásakor különleges zenei élmény várja a közönséget: régi vetítőgépek kattogásaira készül dzsesszprodukció. A 42. Magyar Filmszemle ma kezdődik és vasárnap zárul, a Gödör Klubban számos kísérőprogramot tartanak az eseményhez kapcsolódva.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
rejtélyek
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét
- Saját készítésű páncéljában is elfogták a hírhedt ausztrál banditát, Ned Kelly-t
- Naplóeon fiának gondolták a tragikus sorsú Kaspar Hausert
- Hová lett a Mary Celeste teljes legénysége?
- Nyom nélkül tűntek el a gyakorlatozó amerikai repülők a Bermuda-háromszögben
- 11 napra tűnt el nyomtalanul a krimi koronázatlan királynője, Agatha Christie
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.
- A rettenet színháza - ítéletvégrehajtók a halálnüntetésről 2024.12.20.
- Kezdetben újságkihordóként dolgozott Jacky Kirby, az Amerika Kapitány megalkotója 2024.12.20.