Nemzetközi tervpályázat az egykori szegedi gázgyár hasznosítására
2011. április 10. 17:12 MTI
Nemzetközi tervpályázatot írtak ki az egykori szegedi gázgyár, az EDF-Démász Zrt. 2009-ig működő erőművének hasznosítására, a 2,6 hektáros ingatlant szombaton mutatták be az érdeklődő építészeknek.
Korábban
A pályázatra fiatal, negyven év alatti európai építészek adhatják be elképzeléseiket június 30-ig. A pályázat célja, hogy a funkcióváltás előtt álló területet minél inkább integrálják a városszövetbe. A meglévő épületek, üzemcsarnokok részben megtarthatók és hasznosíthatók, míg a szükséges bontások után egy teljesen új térbeli és funkcionális rendszert kell a területre telepíteni.
A pályázatot kiíró energetikai cég és a szegedi önkormányzat elképzelései szerint az átalakuló területen nagy hangsúlyt kap az új közterek rendszere, valamint az iroda, szabadidős, szálláshely-, lakó-, kereskedelmi és kulturális funkciók változatossága.
Szabó Árpád, az EUROPAN Nemzetközi Építészeti és Városépítészeti Tervpályázat magyarországi koordinátora – aki az egykori ipartelepen körbekalauzolta a hazai és külföldi tervezőket – elmondta: az ingatlan építészetileg legérdekesebb része az egykori erőműcsarnok és a kémény. A pályázat ezek megtartását javasolja.
A beérkező terveket nemzetközi zsűri bírálja el, a pályázat eredményhirdetését december 15-én tartják.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. A reformkor fő kérdései
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Miért volt vértelen 1848. március 15-e?
- A nyelv átalakításáról szóló vitát is beindította a magyar államnyelvvé tétele
- Az irodalomban és a politikában is maradandót alkotott Kemény Zsigmond
- Az 1848-49-es szabadságharcban is tevékeny szerepet vállalt Irinyi János
- Alacsonyabb származása miatt sosem teljesülhetett be Vörösmarty első szerelme
- A cenzúra kicselezése érdekében adott alcímet a Himnusznak Kölcsey Ferenc
- Alig épült meg, máris történelmi esemény színhelye lett a Nemzeti Múzeum
- Nem láthatta színpadon a Bánk bánt Katona József
- Csatatértől az elmegyógyintézetig: ki volt Széchenyi István gróf?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap