Náci egyenruhában lépett fel egy japán zenekar
2011. március 2. 16:35 MTI
Hivatalosan is elnézést kért szerdán a Sony Music szórakoztatóipari cég és a Kashidan japán rockbanda, amiért a zenészek náci uniformisra emlékeztető egyenruhában léptek fel az MTV egyik műsorában.
Korábban
A fellépés ellen a Los Angeles-i székhelyű Simon Wiesenthal Központ (SWK) emelt panaszt.Közleménye szerint az eset sokkolta és mélyen megdöbbentette. A február 23-i fellépésen a Kishidan tagjainak fekete egyenruháján többek között náci hatalmi jelképekre hasonlító motívumok tűntek fel, például vaskeresztek, halálfejek, jellegzetes vörös karszalagok, vállpántok és sasok.
"Bár egyáltalán nem akartunk semmilyen ideológiai tartalmat közvetíteni megjelenésünkkel, mélyen sajnáljuk a dolgot, és bocsánatot kérünk mindazért a fájdalomért, amelyet a Simon Wiesenthal Központnak és az érintetteknek okoztunk" - olvasható a zenekar és a Sony Music Artists honlapján is közzétett nyilatkozatban. A zenekar fellépését eltávolították a televízió weboldaláról is, a Kishidan pedig megígérte, hogy soha többé nem fogja viselni a felháborodást kiváltó öltözetet.
Korábban is számos példa bizonyította, hogy Ázsiában nem kezelik olyan érzékenyen a nácizmus témáját, mint Nyugaton. Decemberben - szintén a SWK panasza alapján - nagy japán kereskedőknek kellett beszüntetniük náci jelmezek árusítását. Ezt megelőzően a koreai reklámokban és bárokban felbukkanó náci motívumokat bírálták.
Thaiföldön is hasonló esetek történtek: a náci népirtás jelképeit használták reklámokban és szórakoztató tartalmú műsorokban. 2007-ben az egyik thaiföldi iskola azért kért bocsánatot a SWK-tól, mert sportnapján náci felvonulást rendezett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.