Összekapcsolják a közgyűjtemények adatbázisait Szekszárdon
2010. december 22. 08:43 MTI
Digitálisan összekapcsolják a megyei könyvtár, a levéltár és a múzeum könyvtári adatbázisait Szekszárdon, így egységesen kereshetővé válnak majd a jelenleg külön kutatható, olvasható dokumentumok.
Korábban
Az Illyés Gyula Megyei Könyvtár mostani, mintegy 360 ezer darabos állománya fél milliós gyűjteménnyé gyarapszik - mondta Liebhauser János, a könyvtár igazgatója. A digitalizációs program keretében lehetővé válik a szekszárdi írói könyvtárak feldolgozása, így Baka István és Mészöly Miklós hagyatékát is könyvtári nyilvántartásba tudják venni - tette hozzá.
A Tolna megyei könyvtárban nemrég zárult le egy informatikai projekt, amelynek köszönhetően 12 millió forintból - az igazgató szavai szerint - "minimális fejlesztések" valósultak az intézményben: szervereket, asztali számítógépeket vásároltak, és többek közt megteremtették a vezeték nélküli internet kapcsolat lehetőségét a könyvtárlátogatók számára.
Liebhauser János beszámolt arról, hogy egy folyamatban lévő, közel százmillió forintos projekt keretében elkezdődik a helyi jelentőségű könyvállomány digitalizálása, amelynek eredményeképp - a szerzői jogi problémák tisztázása után - mintegy ötezer kötetet tesznek hozzáférhetővé digitális formában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.