Megújul a kismartoni Esterházy-kastély istállója
2010. december 3. 12:44 MTI
A kismartoni Esterházy-kastély korai klasszicista stílusban épült lóistállóját 200 év után teljesen felújítják, s a tervek szerint 2011 márciusára befejezik a mintegy 600 ezer eurós (csaknem 167 millió forint) rekonstrukciót.
Korábban
A kastély egykori lóistállóját és az őrség épületét is magában foglaló épületegyüttes 1793-ban készült a barokk kor neves bécsi építészének, J. Henricinek a tervei alapján. A kastéllyal szemközti épületegyüttes egy részében ma a Henrici étterem üzemel, s ahogy Schneider Erika, az Esterházy Magánalapítvány magyarországi képviselője elmondta, a komplexum teljes renoválására fennállása óta nem volt példa, az épület mai funkciói azonban elengedhetetlenné teszik ezeket a munkálatokat.
Az alapítvány az osztrák műemlékvédelmi hatósággal közösen megállapította, hogy a legfontosabb feladat az épület szigetelése. Ezek a munkálatok már korábban megkezdődtek az együttes keleti oldalán, idén ősz óta a nyugati szárnyon is folyik a fölújítás. A homlokzati toszkán oszlopsor és a porticus (a bejáró előtti teret kívülről övező oszlopos csarnok) renoválása elsődleges, hiszen a nedvesség okozta só kicsapódás ott már igen erősen megrongálta az építményt. A nedvesség elleni falszigetelési munkák keretében meg kell kötni a sókat és meg kell akadályozni a talajvíz felszivárgását - magyarázta a képviselő.
Az épület állagát figyelembe véve a vegyi eljárás helyett a műemlékvédelmi hivatallal egyetértésben egy sokkal bonyolultabb és időigényesebb, ugyanakkor sokkal kíméletesebb módszert, az úgynevezett falátvágásos technikát alkalmazzák. (Ezt az eljárást pár éve már sikeresen alkalmazták a bécsi Volkstheater felújításánál.) Végezetül külső, felületkezelő restaurálási munkákkal fejezik be a korszerűsítést.
A kismartoni kastély negyed az istálló felújításával látványos része lesz a Burgenland tartományi fővárosnak - mondta Hans Christian Karall, a történelmi építményekért felelős igazgató az Esterházy Magánalapítványnál.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap