Negyedmillió euró egy félbélyegért
2010. november 28. 13:47 MTI
Több mint negyedmillió euróért kelt el egy 1872-ből származó rendkívül ritka félbélyeg egy németországi árverésen.
A piros bélyeg az észak-németországi Syke városából származik, ahol 1872 és 1874 között annyira szűkösen álltak rendelkezésre a bélyegek, hogy rögtönzött megoldásként félbevágatták őket. Mivel csak nagyon rövid ideig folyt ez a gyakorlat, s így kevés ilyen bélyeg őrződött meg leveleken - ma mindössze háromról tudnak -, már a kikiáltási ár is igen borsos, 120 ezer euró (33,2 millió forint) volt.
Két licitáló hosszas küzdelme végül ennek több mint kétszeresére, 261 ezer euróra (72,2 millió forint) hajtotta fel a szép állapotban megőrződött félbélyeg árát a Gärtner aukciósháznak a baden-württembergi Bietigheim-Bissingenben megrendezett árverésén.
A bélyeg árát az is emelte, hogy egy, a sykei félbélyeg-kollekcióról szóló, 1982-ben megjelent szakkönyv címlapján is szerepel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap