Szerbiában lehetett a világ első rézkori települése
2010. november 17. 10:03 MTI
Rézszerszámok - fejszék, kalapácsok, horgok, varrótűk - sokaságát fedezték fel Szerbiában, Belgrádtól 200 kilométerre délre, Prokuplje közelében egy olyan településen, amely hétezer éve vált a lángok martalékává.
Korábban
A közfelfogás szerint a rézbányászat, s a réz megmunkálása Kis-Ázsiában alakult ki, ahonnan más régiókra terjedt át. A 7500 éves szerbiai leletek 800 évvel korábbiak, mint a kis-ázsiaiak, vagyis a felfedezés a fémmegmunkálás történetéről valló nézeteik átértékelésére készteti majd a tudósokat.
A Plocnik falva melletti lelőhelyet még 1927-ben fedezték fel vasútépítő munkások, ám a feltárások csupán 1996-ban kezdődtek a 120 hektáros régészeti helyszínen, amelyet több méteres földréteg borít. A rézkori települést nyolcszáz éven át lakták lakóik, míg egy óriási tűzvész meg nem semmisítette a falut. Azt nem lehet tudni, hogy miért égett le a település, ugyanis a régészek mindeddig semmilyen olyan nyomra sem bukkantak, amelyek egy külső támadásra utalnának. Mindenesetre a tűzvészkor a kunyhók beomlottak, betemetve a berendezést, a használati tárgyak sokaságát.
A régészeknek eddig három kunyhót sikerült feltárniuk, közülük a legnagyobb 8 méterszer 5 méteres alaprajzú. A házakban cserépedények, szobrocskák, szerszámok, munkaasztalok kerültek napvilágra. Ernst Pernicka,a Tübingeni Egyetem régészprofesszora szenzációsnak nevezte a leletegyüttest.
A tudósok nem tudják, hogy mivel magyarázható a viszonylag nagyszámú rézeszköz. Feltételezések szerint a település szerszámkészítő központ lehetett, vagy kereskedhetett a rézeszközökkel. A falu közelében kezdetleges olvasztókemencéket fedeztek fel.
Julka Kuzmanovic-Cvetkovic ásatásvezető régész szerint a falu egykori lakói a tűzvész után elhagyták a települést, s keveset lehet tudni róluk, kivéve azt, hogy szerették a szépet. "Nem vademberekről van szó - fonatokba rendezték a hajukat, s nyakláncokkal ékesítették magukat" - hangsúlyozta az archeológus.
A korabeli divatról a házakban talált szobrocskák árulkodnak - az egyik egy miniszoknyát viselő nőt ábrázol, mások figurák hosszú, széles sálakat "öltöttek magukra". Kuzmanovic-Cvetkovic így segített az egyik szerb divattervezőnek összeállítani egy olyan bemutatót, amelyen a manökenek sok évezreddel korábban élt emberek viselete ihlette modelleket mutattak be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap