Omlásveszélyben az összes olasz műemlék
2010. november 15. 13:31 MTI
Pusztulás fenyegeti Itália páratlan értékű épületeit, és nem csak az ókoriakat - állítják az olasz műemlékvédők. A pompeji ásatásokon összedőlt Gladiátorok háza után felmérték a többi műemlék állapotát.
Korábban
Egyetlen kivételnek a milánói dóm és a római Szent Péter-székesegyház találtatott, melyeket külön műszaki csoport tart karban. Olaszország összes többi műemléke akármelyik pillanatban ugyanúgy összedőlhet, mint az Pompejiben történt - nyilatkozta az olasz sajtónak Alessandra Mottola Molfino, az Italia Nostra műemlékvédő egyesület elnöke.
Mottola azt hangoztatta, hogy folyamatos karbantartás és főleg erre szánt források nélkül egész Itália veszélyben forog. Hivatalos felmérést ugyan nem végeztek, de az olasz Műemlékvédelmi és Restaurálási Intézet által közölt listán több száz helyszín szerepel az észak-keleti Friuli tartományban levő Aquileia városának épületeitől a szicíliai Etna lábánál található Enna régészeti területéig.
Az omlásveszélyes műemlékek névsorában továbbra is az elsők között szerepel Pompeji és a közeli, szintén a Vezúv elpusztította Herculaneum régészeti ásatása. Rómában három hely szorul sürgős beavatkozásra: a teljes restaurálás előtt álló Colosseum, melynek utoljára idén májusban omlott le egy négyzetméternyi darabja egy belső folyosó mennyezetéről.
Száz méter mélyre szakadt le még márciusban a Colosseum mellett, a Nero császár építette Aranypalota, a Domus Aurea teteje, és hasonló pusztulásnak vannak kitéve a Palatinus-dombon levő ókori császárpaloták is. Megállíthatatlan Róma ókori városfalainak omlása is: az utóbbi öt évben tíz helyen dőlt le a fal.
Aggódnak a műemlékvédők a firenzei dóm, a Santa Maria del Fiore-templom Brunelleschi tervezte, 15. századi kupolájának stabilitásáért, a Bolognában magasodó 12-13. századi tornyokért és annak a Monzában található 18. századi villának a sorsáért is, melynek építését az akkor uralkodó, Mária Terézia rendelte el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.