Csak jövőre adják át a kolozsvári Mátyás-szobrot
2010. november 15. 08:06 MTI
November végén vagy december elején fejezik be a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport restaurálási munkálatait, a műalkotást várhatóan januárban vagy februárban adják át.
Korábban
Kelemen Hunor román művelődési és műemlékvédelmi miniszter kolozsvári látogatásán jelentette be, hogy az eredeti nyári, majd november végére módosított átadási határidő tovább csúszik. A Transindex című kolozsvári hírportál beszámolója szerint a romániai magyar politikusnak Kolozsvárott a restauráló cég illetékese az átadást illetően pontos dátumot nem tudott mondani, mivel a hátralévő munkálatok menetét az időjárás is befolyásolhatja. Kelemen Hunor elmondta, hogy a szaktárca 1,5 millió lejjel kíván hozzájárulni a szoborcsoport restaurálási költségeihez.
A Kolozsvár főterén álló, Fadrusz János által alkotott, 1902-ben leleplezett szoborcsoportot a tervek szerint november 27-én avatták volna újra, a felújítási munkálatok végeztével. A felújítás eredeti határideje 2010. július 22. volt. A szoborcsoport restaurálásának költségeit fele-fele részben a román és a magyar állam fizeti.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis tegnap
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula tegnap
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték tegnap
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból tegnap
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István tegnap
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna tegnap
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 2024.10.05.
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 2024.10.05.