Meghackelték az 1994-es dél-afrikai választásokat
2010. október 28. 08:20 BBC News
Hacker próbálta megakadályozni Nelson Mandela 1994-es történelmi megválasztását – állítja egy újonnan megjelent könyv.
Korábban
A könyv szerzője, Peter Harris, a választási monitoring bizottság akkori vezetője szerint egy hacker törte fel az amúgy áthatolhatatlannak hitt rendszert. A manipulációs kísérletet végül lefülelték, de az elkövetőt nem tudták beazonosítani.
Sokan már el is felejtették, hogy mennyire pattanásig feszült volt a helyzet 1994-ben, amely végül elhozta Mandela felemelkedését, s véget vetett az apartheid rendszernek. „Szélsőjobboldali összeesküvés bontakozott ki egy fegyveres felkelés érdekében a védelmi erők segítségével. Bombákat robbantottak fel, hogy megakadályozzák a választás lebonyolítását, s ezzel tömegpánikot idézzenek elő” – emlékezett vissza Harris.
A választások végül rendben lezajlottak, de egy hónappal később, májusban egy számítógépes hacker behatolt a választási bizottság számítógépes rendszerébe, s három szélsőjobboldali párt szavazatarányát módosította – természetesen a győztes ANC kárára. Egy, az ENSZ által támogatott szakértő azonban rájött a választási csalásra, majd sikeresen beavatkozott a folyamatba.
Az eredmények kihirdetése így két nappal elhúzódott, amely az ANC félelme szerint felvethette a csalás gyanúját. „A végeredmény azonban jogos és igazságos volt” – mondta Peter, aki szerint a csúszás azért következett be, hogy minden kétséget kizáróan megbizonyosodjanak a szavazatok pontos arányáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Horthy
- A Magyar Nemzeti Levéltárhoz került az egykori kormányzói család hagyatéka
- A kormányzó hitvese: Horthy Miklósné Purgly Magdolna
- Indiai vadászatok és lenyűgöző britek: Horthy Miklós a világ körül
- A köztársaságból kiábrándult Habsburg-pártiak gyűrűjében választották kormányzóvá Horthy Miklóst
- A nemzetmentőtől a nemzetvesztőig: hányféle Horthy-kép létezik?
- Kard nélkül, a kultúra erejével harcolt Magyarország felvirágoztatásáért Klebelsberg Kunó
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához 19:05
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet 17:05
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult 15:05
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat 15:05
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről 14:20
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko 09:50
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része 09:20
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat 09:05