Tizenegy ember kerül rács mögé az ellopott Van Gogh miatt
2010. október 14. 07:59
Az egyiptomi bíróság gondatlanság vádjával 11 hivatalnokot ítélt három év szabadságvesztésre a nyári képlopás miatt. Az elítéltek között van Mohszen Salána, az egyiptomi kulturális miniszter helyettese, de több magas rendű múzeumi dolgozó is.
Korábban
A magyarul „Mákvirágok” néven ismert, 50 millió dollár értékű festmény fényes nappal tűnt el a kairói Mahmoud Khalil Múzeum faláról idén augusztusban. A vizsgálatok során kiderült, hogy a múzeum biztonsági rendszere elavult, 43 kamerából csak 7 darab működött. A szegény biztonságtechnikán felül a tolvajok kihasználták azt a pillanatot, amikor múzeumi őrök imádkoztak. Ez alatt a rövid idő alatt a vásznat dobozvágóval vágták ki a keretéből.
A tárgyaláson fény derült arra, hogy a múzeum a lopást megelőzően 7 millió dollárt kért a biztonsági rendszerének korszerűsítésére, de csak 88 ezret kapott. Reem Bahir, a múzeum igazgatójának elmondása szerint, a kultúráért felelős miniszter, Faruk Hoszni tudott a működésképtelen kamerákról és a rossz riasztórendszerről is, de a költségvetésből nem volt elég pénz a korszerűsítésre.
Hosznit szintén vádlottként hallgatták ki, aki a tárgyaláson kifejtette: az üggyel kapcsolatos teljes felelősséget a helyettesére bízta. Ezen felül bemutatott egy több mint 10 millió dollárról szól elnöki határozatot, amelyet a biztonsági rendszer korszerűsítésére hoztak. A hatóságok további információt nem hoztak nyilvánosságra sem a festmény sem pedig a tolvajok utáni nyomozással kapcsolatban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.