Középkori skanzen Szigethalmon
2010. július 14. 08:52 MTI
Középkori skanzen nyílik ma a Pest megyei Szigethalmon, ahol egy volt laktanya hangárjában és környékén rendezték be hajdani használati tárgyakból a látványos állandó bemutatót.
Fáki László polgármester elmondta, hogy a város határában lévő 32 hektáros laktanyaterületet több épülettel együtt az önkormányzat átvette az államtól. Egy részében idősek otthonát, bölcsödét, óvodát alakított ki, más részében kapott helyet az Emese park, amely az ország történetének elmúlt századaiba kalauzolja el a látogatót. Nevét Emese király asszonyról, az Árpád házi dinasztiát alapító Álmos vezér anyjáról kapta. A skanzenhez 113 millió forintot nyert el az önkormányzat EU-s pályázaton.
Az Emese parkot az Őskultúra Alapítvány üzemelteti és két lépcsőben valósul meg. Most első lépésként egy 800 négyzetméteres egykori hangárban középkori lovagi termet rendeztek be, ahol korabeli bútorok, asztalok, székek, trón repítenek vissza időben elődeink világába. Itt színházi előadások, különféle programok rendezésére is lehetőség nyílik.
A látogatók megtekinthetik az adott kor legnagyobb kísérleti régészeti anyagát is, közte azt a honfoglalás idejében használt, rekonstruált íjat, amely ősi módszerrel ökörszarvlemezekből, szarvasláb-ín húrból készült és őseink akár 200 méter távolságra is eltalálták vele a kitűzött célpontot - mondta a polgármester.
A lovagi csarnok előtt már formálódik az a több házból álló falu, amely Szent István idejében szolgált egy-egy közösség lakhelyéül. E házak a földbe vájt szobák fölé gerendákból ácsolt tetőkből álltak. A falu az építés második ütemében teljesedik ki, e célra újabb 89 millió forintot nyert az önkormányzat az EU-tól. Az épületegyütteshez egykori templom is tartozik, amelynek kertjében őshonos gyógynövények virulnak majd. A skanzenben középkori kézművesség műhelyei, rönkház, malom, kovácsműhely idézi a régi időket.
Az Emese park szerdától fogadja a látogatókat és általa a fővárosi agglomeráció új idegenforgalmi látványossággal gazdagodik - hívta fel a figyelmet Fáki László.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap