Trianon: trauma és nemzettudat

2010. június 14. 13:54 MTI

Az államiság és a diplomácia szempontjából vizsgálva a trianoni békeszerződést, a kérdés folyamatosan átpolitizálódik. Ennek elkerülése pedig csak úgy lehetséges, ha a történészek nem az egyes országokat, hanem a helyi és regionális mikro-történelmet, azaz a kisebbségek sorsát kezdik el vizsgálni. Ezt a módszert a korábbi évszázadok kutatói gyakran alkalmazzák, de a 20. század esetében még elég ritka - hangsúlyozta Antoine Mares francia történész a 90. évforduló alkalmából Párizsban rendezett nemzetközi tudományos konferenciát záró konklúziójában.

Korábban

A francia szenátus épületében rendezett tanácskozáson francia, brit, olasz, szlovák, szerb és román történészek mellett magyar részről Romsics Ignác Trianonnak a magyar politikai gondolkodásban betöltött szerepéről, míg Ablonczy Balázs a magyar kisebbségek kialakulásának folyamatáról tartott előadást. A rendezvényt a Párizsi Magyar Intézet Baráti Köre, a párizsi magyar nagykövetség és a szenátus francia-magyar interparlamentáris csoportja szervezte.

A párizsi Sorbonne Egyetem kutatója szerint a felszólalásokból világossá vált, hogy a trianoni szerződés jelentős részben a kilencven évvel ezelőtti közép-európai erőviszonyok következménye. A korabeli nagyhatalmaknak nem volt sem lehetősége, sem ereje alapvetően beavatkozni azokba a helyi folyamatokba, amelyek felrajzolták a térség új térképét.

Ebből fakadóan a trianoni szerződés nem a megbékélés, hanem a szankció egyezménye volt az első világháború szörnyűségeit követően. Hátterében ellentmondásos törekvések álltak: az antibolsevizmus és a németellenesség mellett a népek önrendelkezési jogát a gazdasági és katonai érdekek miatt semmibe vették, s mindez számos igazságtalansághoz vezetett.

Amennyiben a népek önrendelkezési jogát komolyan figyelembe vették volna, a magyar határok ma máshol húzódnának, de hasonló jellegű igazságtalanság volt az is, hogy megtiltották az osztrákoknak a Németországhoz való csatlakozást, amelyet az ország többsége pedig szeretett volna - mutatott rá a francia történész. Mares arra a kevéssé ismert tényre is emlékeztetett, hogy Georges Clemenceau francia miniszterelnök, a békekonferencia elnöke alapvetően úgy gondolta, hogy a trianoni szerződés nem márványba vésett, hanem egy olyan konszenzusos egyezmény, amely a későbbiekben módosítható lesz.

Magyarországot illetően a történész azt hangsúlyozta, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után a magyarokról, "a szabadság bajnokairól" nagyon pozitív kép élt Franciaországban, egészen a hatvanas évekig. Az 1867-es kiegyezést követően azonban posztfeudális államként látták Magyarországot, s az első világháború közeledtével a francia közvélemény számára az Osztrák-Magyar Monarchia területén élő nemzetiségek védelme vált elsődlegessé.

A háború alatt képviselt magyar politika pedig azok táborába sodorta Magyarországot, akikkel nem volt ildomos tárgyalni, kivéve a gazdasági köröket, amelyek már a béketárgyalások idején is ellenezték Közép-Európa esetleges feldarabolását, és figyelmeztettek annak veszélyeire.

A történész megfogalmazása szerint Trianon alapvető és tartós traumája lett Magyarországnak, ugyanakkor meghatározó eleme a környező országok államiságának és nemzettudatának. A békeszerződés emellett azért is volt nehezen elfogadható egyes népcsoportok, valamint társadalmi és gazdasági körök számára, mert az uralkodó pozícióból hirtelen a másik oldalra kerültek, s a megváltozott határviszonyok között attól kezdve rajtuk uralkodtak mások.