Trianon 90: a máig élő trauma
2010. június 3. 21:19 MTI
Korábban
Trianon-emléktáblát lepleztek le Pozsonyban
Trianon-emléktáblát lepleztek le Pozsonyban, a városközpontban álló főposta épületén a dokumentum aláírásának 90. évfordulója alkalmával. "Számunkra fontos a trianoni szerződés. A lényeg az, hogy továbbra is érvényben maradjon, és ne veszítsük el Szlovákiát" - jelentette ki Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke az emléktábla leleplezése után. Az akciót az SNS kezdeményezte és finanszírozta.
"A Szlovák Köztársaság köszönetét fejezi ki a szövetséges hatalmaknak, hogy 1920. június 4-én a Párizs melletti Versailles-ban, a Nagy-Trianon palotában megkötötték a trianoni békeszerződést Magyarországgal, amely megpecsételte a történelmi Magyarország szétesését, létrehozta Csehszlovákiát, valamint más államokat az őket megillető határokon belül, és új arcot adott Európának" - áll egyebek között a táblán.
Ezt követően egy idézet olvasható Stefan Osusky nagykövettől, a szerződés szlovák aláírójától. "Amikor 1920. június 4-én háromnegyed ötkor a Trianon nevet viselő szerződés alá odaírtam a nevemet, tudtam, hogy a szlovák nemzet elszámolását írom alá a volt történelmi Magyarországgal, elszámolást az elejétől a végéig a nemzetem vérével, szenvedésével és nyomorúságával aláírt szerződésekért. Az ilyen elszámolás örök" - szól az idézet. A tábla alján ez áll: "A hálás szlovákok".
"Együttműködtünk a Szlovák Értelmiségiek Szövetségével, a táblát mi finanszíroztuk. Szövegét egyeztettük a történészekkel, hogy csak történelmi tények legyenek rajta" - mondta Rafael Rafaj, a párt parlamenti képviselőcsoportjának elnöke.
Slota szerint az SNS ugyanilyen táblát állít fel Révkomáromban és Kassán is. "Kassán azért, mert a várost a második világháború idején a magyar Horthy-katonaság megszállta. És természetesen nagyon fontos Révkomárom, amely a határon fekszik" - jelentett ki Slota. "Pénteken 14 órakor szlovák zászlókkal tüntető módon a hídhoz, a határátkelőhöz vonulunk, ahol ugyanilyen szövegű táblát leplezünk le" - mondta újságíróknak Slota. Az azt firtató kérdésekre, hogy megkapta-e a párt a szükséges engedélyeket a táblák elhelyezésére, Slota kitérő választ adott. "Nem értem, miért kérdeznek most ilyen lényegtelen dolgokról. Most a trianoni szerződés a lényeges" - szögezte le a koalíciós pártelnök.
A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) megváltoztathatatlan történelmi ténynek tekinti a trianoni szerződést, amely nemcsak a magyar, de a szlovák nemzetet is feldarabolta. Csehszlovákia megalakulása az ellenzéki Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) számára fontos és megkérdőjelezhetetlen történelmi esemény. A párt számára "a múlthoz való visszatérés és a revizionizmus szellemének felélesztése elfogadhatatlan" - áll az SDKU nyilatkozatában.
A szlovák-magyar kapcsolatok távlata a jövőben van, nem pedig a múlt szellemeinek felélesztésében. Arra kell építenünk, ami közös - EU és NATO-tagság, visegrádi csoport -, nem arra kell összpontosítani, ami elválaszt - szögezte le az ellenzéki párt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap