Angolszász csarnokot találtak a régészek
2010. május 21. 10:18 MTI, BBC News
Angolszász települést tártak fel a Gloucestershire-grófságbeli Cheltenhamben: egy beruházáshoz kapcsolódó leletmentő ásatások során két csontváz, cserépedények, valamint egy nagy, fagerendákból ácsolt terem maradványai kerültek napvilágra. A leletek a 6-8. századból származnak.
Korábban
Steve Sheldon ásatásvezető régész szerint korábban nem feltételezték, hogy már ebben a korban a Severn-folyó völgye a szászok uralma alá került. A fagerendákból ácsolt terem hossza 11 méter, szélessége 6 méter. A szakemberek feltételezése szerint az épület különböző közösségi rendezvények, népünnepélyek helyszínéül szolgált.
A germán népcsoportok az 5-6. században két hullámban érkeztek a brit szigetekre. A törzseket először Vortigern, a britonok királya hívta be, hogy segítsenek neki az írek és a piktek elleni harcban. A hódító törzsek nagyobb részét a mai Dániából érkező angolok és a mai Németország északi részéről érkező szászok alkották, kisebb részüket pedig a jütök, a frízek és a frankok egy csoportja. A két legnagyobb törzs nevéről később a hódítókat együttesen angolszászoknak is nevezték.
Az angolok a Temze, a szászok az Ouse vidékén, míg a jütök Kentben telepedtek le. A helyi kelta és a romanizált őslakosság nyugatra (Cornwallba és Walesbe), északra, Skóciába, valamint keletre (Bretagne) húzódott vissza, illetve összeolvadt a hódítókkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap