Újra látogatható a gödöllői kastélypark
2010. április 28. 15:49 MTI
Május elsejétől látogatható a Gödöllői Királyi Kastély kertjének romantikus stílusban felújított központi része - közölte a kastély igazgatója. Az 5 hektárnyi kertrész korhű megszépítése 300 millió forintba került, a fennmaradó 21 hektáros terület átépítéséhez közel 700 millió forintra van szükség.
Korábban
Révész T. Mihály elmondta, hogy a gödöllői kastély - zömmel EU-s forrásból folyó - nagyrekonstrukciójának részét képező kertfelújítás fontos állomásához érkeznek április végén. Elkészült a Ferencz József, illetve az Erzsébet királyné nevét viselő két előkert, valamint a kastélypark leghangsúlyosabb, az uralkodó pár által legszívesebben használt központi része.
A virágokkal gazdagon beültetett, díszes szökőkúttal büszkélkedő 5 hektáros parkrészt ugyanúgy a 19. századi hangulathoz „igazították”, mint ahogy a fennmaradó, még felújításra váró 21 hektáros zöldterület is a romantika jegyeit viseli majd magán - tette hozzá az igazgató. A növényeket modern öntözőberendezés látja el vízzel, így a legtikkasztóbb napokon is teljes pompájában fogadja látogatóit a kastélykert.
Révész T. Mihály a 300 millió forintos rehabilitációval kapcsolatban megjegyezte: végre jutott pénz a részben beteg fákból álló, foghíjas gesztenyefasor rendbetételére is. A korábban megszokott pótlások helyett most az egész sor újratelepítését választották. A nagyközönség május elsején veheti birtokba a már elkészült parkrészt, de a további, mintegy 21 hektáros terület is hamarosan újjászületik. A hátralévő munkálatokhoz mintegy 700 millió forintra lesz szükség - közölte.
Az úgynevezett felsőkert felújítása 2009 nyarán kezdődött el. A kiviteli terveket a Budapesti Corvinus Egyetem Kert- és Szabadtértervezési Tanszéke készítette szakértők közreműködésével. A terveket a Főkert Rt. munkásai valósították meg - mondta el Holub Katalin, a kastély szóvivője. A romantikus stílusú helyreállítás mellett több érv is szólt. Egyrészt a meglévő idős „növényanyag” szinte kínálta magát e stílushoz, másrészt ebből az időszakból maradt meg a legtöbb, jól használható forrás, kertleírás, amelyet igyekeztek a lehető legjobban figyelembe venni a kertépítők.
Ez az a forma, amit olyannyira kedvelt Erzsébet királyné, akinek gödöllői tartózkodása idején az ágyásokba kedvenc virágait, árvácskát és ibolyát ültettek. A fennmaradt források szerint a kastélykertbe temették el a királyné Gödöllőn elpusztult két kutyáját, Platót és Shadow-t. Az állatok tetemének helyét jelölő kőlapok is visszakerülnek a kertbe - emelte ki érdekességként a szóvivő. Hozzátette: a kert revitalizációja során 98 darab, német faiskolából hozatott, előnevelt, hússzínű vadgesztenyével cserélték ki a fasor régi, fehérvirágú példányait.
A további facsoportokat 76 új csemetével bővítették. A 31 fafajta között egyebek mellett juhar, kőris, fenyő, tölgy, selyemakác, törökmogyoró, csüngő eperfa és japán akác is található. A legnagyobb virágágyásba színpompás kompozíció került – a nárciszok és a tulipánok már bontogatják szirmaikat.
A kert újjászületésének ünneplése egybeesik a májusköszöntővel: elsején és másodikán számos programmal várják a családokat a kastélyba. Azanyákat egy szál rózsával üdvözlik, így mindenki számára feledhetetlenné válhat a májusi első hétvége - mondta Holub Katalin.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 19:05
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap