Népszerű a rovásírás a neten
2010. április 15. 13:09 MTI
Tíz nap alatt minden idők legnézettebb rovásírás-témájú videójává lépett elő az interneten az a kisfilm, melyet a japán közszolgálati televízió (NHK) készített hazánkban a székely-magyar rovásírásról – tudatta a produkció szolnoki közreműködője.
Korábban
Sípos László elmondta: a kuratóriumi elnökként általa vezetett magyarországi Rovás Alapítvány és a Japán Állami Televízió közös szerkesztésében 2010. január 12-én került az Ohajo Nippon (Jó reggelt, Japán) című reggeli adásba a kisfilm. A produkció rövidesen felkerült a legismertebb internetes videomegosztóra, majd február 20-án elkészült és ugyancsak a YouTube-on is megjelent ennek magyar nyelvű felirattal ellátott változata.
A témával foglalkozók között világszerte futótűzként terjedt el ennek híre, így a film két változatát másfél hét leforgása alatt több mint 40 ezren nézték meg, melyek ennek köszönhetően a legnézettebbekké váltak a YouTube-on megtalálható rovással és rovásírással foglalkozó anyagok között. Azóta a magyar feliratos változat megtekintési száma meghaladta az 50 ezret, a két változat együtt pedig a 60 ezret közelíti.
Az elnök szerint a japán forgatócsoport azonnal felismerte a rovásírás különlegességét. Mindemellett lenyűgözte a forgatócsoportot a rovás formavilága, valamint a jobbról-balra tartó írásmód is, hiszen 80 évvel ezelőttig a felkelő nap országában élők is így írtak. „A kisfilm hatására egyre több japán munkakapcsolatomban sikerül a rováskultúrát megismertetnem. Az elkövetkezendő egy évben például további filmek elkészítését, japán nyelvű könyv kiadását és egyetemi szintű nyelvészeti tanácskozás megszervezését tervezzük” – mondta el a Rovás Alapítvány kuratóriumi elnöke.
Sípos László már gyermekkorában elsajátította ezt az ősi székely-magyar írásformát, 4-5 éve pedig a civil szervezet égisze alatt tudományos kutatómunkát végez e különleges kulturális örökség megújításának, a kommunikációs technológiába történő átültetésének, valamint a magyar közoktatásba való beemelésének lehetőségeiről.
A szolnoki születésű építészmérnök-közgazdásznak Japán a második otthona. Még a Tisza Táncegyüttes tagjaként, az 1980-as években járt ott először, később azonban olyannyira magával ragadta a felkelő nap országa és az ott élő emberek mentalitása, hogy kerek egy évtizeden át élt és tanult a távol-keleti országban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap