Római légiósokat toboroznak Szombathelyen
2010. április 7. 14:38 MTI
A Savaria Legióba toboroznak új tagokat Szombathelyen, olyan 18 éven felüli férfiak jelentkezését várják, akik vállalják, hogy kiképzés után az első századi római nehézgyalogos-felszerelést magukra öltve akár külföldön is részt vegyenek a római kori harcászat felidézésében - tájékoztatott Szabolcsi Gábor, a Savaria Legio Hagyománykutató, Hagyományőrző és Ismeretterjesztő Egyesület titkára.
Korábban
Az egyesület Magyarország legrégibb, városi joggal rendelkező településének, a római kori Savaria emlékeinek, lakóinak, hétköznapjaik és ünnepeik hangulatának megismerését és bemutatását tűzte ki céljául, nevéhez méltón elsősorban a római birodalom hadseregének a város történetében betöltött szerepét kutatja - mondta.
Hozzáfűzte: a város alapítására emlékezve mutatják be, elevenítik fel a kora császárkori legionáriusok felszerelését, harcmodorát és tábori életét. A római katonák rendszeres és meghatározó szereplői az augusztusban megrendezésre kerülő Savaria Történelmi Karneválnak is. Az egyesület a hazai rendezvényeken felül számos országban mutatta már be tudását, jártak már Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Horvátországban, Romániában is.
A szombathelyiek által Savaria Legióként ismert egyesület állománya 2010. április 17-én szombaton 13 órától 17 óráig tartja idei toborzó napját a Szombathelyi Történelmi Témaparkban Szombathelyen az Aréna utca 1. alatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap