Ankara "megbékélésre" törekszik Svédországgal
2010. április 1. 13:42 MTI
Törökország lezárná konfliktusát Svédországgal, amelyet az váltott ki, hogy a stockholmi parlament népirtásnak minősítette örmények lemészárlását az oszmán birodalomban az első világháború idején.
Korábban
A Stockholmból egy időre visszahívott török nagykövet, Zergün Korutürk egy szerdai rádióinterjúban azt mondta, hogy visszatérését "a megbékélés kívánságaként" kell érteni. A nagykövet asszony kedden tért vissza a svéd fővárosba, miután március 11-én konzultációra hazarendelték Ankarába. A török lépés tiltakozás volt amiatt, hogy az örmények és más etnikai csoportok körében 1915-ben és az azt követő években végrehajtott tömeggyilkosságokat a svéd parlament népirtásként értékelte. Korábban a világ mintegy 20 parlamentje fogadott el hasonló tartalmú határozatot.
Ankara általában felháborodással reagál a szerinte "történelemhamisító" minősítésekre. A stockholmi szavazást követően néhány órán belül már le is mondták Recep Tayyip Erdogan kormányfő küszöbönálló svédországi látogatását. Korutürk most, három héttel később, azt mondta, hogy Törökország nagyon örül a svéd miniszterelnök és külügyminiszter reakciójának. Fredrik Reinfeldt kormányfő, csakúgy mint Carl Bildt külügyminiszter ugyanis elhatárolódtak a parlamenti határozattól. Leszögezték, hogy egy parlament nem definiálhat egy történelmi eseményt többségi döntéssel. Azonkívül - fűzték hozzá - a stockholmi határozat megzavarja a török-örmény közeledést.
Fredrik Reinfeldt üdvözölte, hogy a török nagykövet visszatért állomáshelyére, és állást foglalt a "jó kétoldalú kapcsolatok" folytatása mellett. A svéd kormány támogatja Törökország csatlakozását az Európai Unióhoz, ami több tagállamban is, mindenekelőtt Németországban és Franciaországban vita tárgya.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap