Boszorkányok fenyegették a 16. századi Sopron mindennapjait

2010. március 3. 11:45

A magyarországi boszorkányok története régóta foglalkoztatja a kutatókat. A Soproni Szemle 2006/2. számában Németh Ildikó páratlan peranyag segítségével mutatta be a város természetfeletti képességekkel rendelkező lakosait.

Korábban

A szakirodalom szerint a boszorkány az a férfi vagy nő, aki az ördög segítségével az emberi életben, egészségben vagy vagyonban képes kárt tenni bűbájosság vagy varázslat által. A magyarországi boszorkányság korai történetét csak utalásokból lehet valamennyire rekonstruálni, ebben Szent István és Kálmán király törvényei nyújtanak támpontot.

Az első magyarországi boszorkányperek a 13-14. századi Zágrábból valók, 1526 előttről pedig 12 boszorkánypert sikerült kikutatni, ebből kettő soproni kötődésű. Az egyikben Hunger Mátyás meggyesi jobbágy azzal fenyegette meg faluját, hogy felgyújtja és a virágzó szőlőkre jégesőt küld. (A boráról híres vidék lakói természetesen nem hagyhatták annyiban a kijelentést.) Az ítéletek ekkor számkivetéssel végződtek.

1528-29-ben újra hosszadalmas boszorkányperek borzolták a soproni közvéleményt. A vallomások betekintést engednek az ilyen jellegű procedúrák természetrajzába: a megvádolt nők egyike például varangyos béka elásásával tett több embert is beteggé. A bíró alapos munkát végzett, személyes járt utána az elhangzottaknak. A nőket végül kaució ("óvadék") ellenében szabadon bocsátották.

A kedélyek azonban nem nyugodtak le. Erre utal, hogy egy évvel később Bernát, a városi tehénpásztor ellen indítottak eljárást. Vallomásában Bernát beismerte, hogy a boszorkányművészetet az egyik előző évben vádolt asszonytól tanulta. A vádpontok egyre sokasodtak: ellenségeinek csordáira bosszúból farkasokat küldött, varázsszert ásott az egyik tanácsos majorjának kapuja alá, a tehéntej bőségét elősegítő kotyvalékot adott el különböző asszonyoknak. A vádak szinte teljesen hasonlóak voltak, mint 1528-ban, a szerencsétlen pásztort mégis halálra ítélték, és az ítéletet máglyán végre is hajtották. A városi tanács valószínűleg egy közmegvetésnek "örvendő" személlyel akart példát statuálni.

Olykor a családi perpatvarok is visszafelé sültek el. Hans Gerl borbélymester például azzal fenyegette meg feleségét, hogy ha nem költözik el vele a városból, úgy `Vörös Péterrel tíz lovon fog a városban megjelenni, és kényszeríteni fogja őt is és a várost is akaratának teljesítésére`. Szavainak alátámasztása végett két macskát lefejezett. A borbély börtönbe került, ahonnan csak felesége hosszas könyörgésére engedték ki. (Ezek szerint ekkor már megenyhült a hitves.)

1548-ban Rákos Péterné, Ilona asszony fejezte be máglyán az életét. Az ítélet egy súlyos bűncselekményre vezethető vissza, melynek során a városi konyhát üzemeltető Krainer Sebestyén és háza népe (állapotos felesége és két szolgája) gyilkosság áldozata lett. Az elfogott bűnözök tettek terhelő vallomást Ilonára, akiről hamar kiderült orgazda és felbujtó volta. Ráadásul az asszony mindegyik gonosztevőt egy bársonyból készült kis zacskóval is ellátta, benne összebogozott cérnával. Ilona azzal bíztatta őket, hogy a zacskó megvédi őket a fegyverektől és még fogságba esés ellen is hatásos. A kihallgatás során a boszorkány minden egyéb praktikájára fény derült.

A tanulmány további izgalmas perekkel is megismerteti az olvasókat, és az érdeklődő megtudhatja, hogy a 16. századi Sopronban "csak" három embert ítéltek halálra. Az összes többi vádlottat életben hagyták, igaz, hogy többeket száműztek a városból. A bíróság sokszor helyesen mérlegelt, az asszonyi pletykálkodásként indult eseteket rágalmazási perként kezelte.