A "másik Csinszka" a debreceni Modemben
2010. február 26. 10:06 MTI
Csinszka, vagyis Boncza Berta Ady Endre halála utáni életét, munkásságát, de mindenekelőtt Babits Mihályra és Márffy Ödön festőművészre gyakorolt hatását mutatja be a debreceni Modern és Kortárs Művészeti Központ (Modem) tárlata.
Korábban
Rockenbauer Zoltán, A másik Csinszka című kiállítás kurátora a megnyitón rámutatott: Csinszkát általában az "Őrizem a szemed" és más Ady-versek ihletőjeként ismerjük, azonban a kiállításon bemutatandó "másik Csinszkáról" már kevesebbet tudunk.
A tárlat az Ady utáni időszakot mutatja be. Az Ady temetésén készült rövid filmmel induló kiállítás korabeli dokumentumokon keresztül idézi fel az elkövetkező 15 évet egészen Csinszka haláláig. A kiállított tárgyak között levelek, kéziratok, rajzok, vázlatok és fényképek is láthatók, amelyek Csinszka Adyval töltött utolsó éveit, Babitscsal folytatott rövid viszonyát és Márffy-val kötött házasságát dolgozzák fel.
A kiállítás legfontosabb részét mégis az a több mint ötven Márffy-festmény jelenti, amelyek többségét Csinszka ihletett. A festő számára - akit Ady jó barátjaként ismert meg a későbbi múzsa - házasságuk és az utána következő évek a nyugodt életet és a boldogság keresését jelentették. Legfontosabb közös élményük - mint azt a kurátor elmondta - budai villájuk építése volt. Ennek, a "boldogság szigetének" megteremtését jelentő nyolcéves időszaknak az illusztrálása jelenti a kiállítás gerincét. "Csinszka nélkül sem Ady, sem Márffy művészete nem lenne az, ami. A tárlat segít bennünket, hogy megismerjük Márffyt és a másik Csinszkát is" - zárta köszöntő szavait Rockenbauer Zoltán.
A május 23-ig látogatható tárlaton Márffy festményei mellett látható Rippl-Rónai József Csinszkáról festett portréja is. A több mint száz kiállított tárgy mellett megtekinthető Deák Krisztina Csinszkáról készült filmje, továbbá hallható Ady, Babits és Csinszka egy-egy verse Latinovics Zoltán, Cserhalmi György és Ráckevei Anna előadásában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
pápaság
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa
- Már temetésén követelték II. János Pál szentté avatását a hívek
- A Képes Krónika díszmásolatát kapta ajándékba Ferenc pápa
- Magyarországi pápalátogatások
- Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
- A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
- Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap