Lenin utcanévtáblák után kutatnak Vásárhelyen
2010. február 21. 13:02
Minél több régi utcanévtáblát szeretne összegyűjteni a hódmezővásárhelyi Emlékpont Múzeum. A tábla-akció célja, hogy a múlt tárgyai a nemsokára nyíló, a rendszerváltást bemutató kiállítás részei legyenek.
Korábban
A diktatúra időszakában a dél-alföldi városban Leninről nemcsak utcát, de teret is elneveztek. Nem maradhatott utca nélkül Marx és Engels sem, de a korszak utcanévadói megemlékeztek a szorgalmas élmunkás Sztahanovról is. A rendszer eszmei megerősítését szolgálták a Munkásőr, a Partizán, illetve a Vörös Csillag elnevezések, s több száz vásárhelyi állampolgár igazolványában szerepelt lakhelyként a Vörös Hadsereg- vagy a Moszkva utcanév.
Tavasszal nyílik a hódmezővásárhelyi Emlékpontban „A változás évei 1988-90: Egy rendszer bukása, egy rendszer születése” című időszaki tárlat. A formálódó kiállítás felidézi majd, hogy 1989-90-ben igazán nagy pillanatokat élhettek át a magyar emberek szerte a Kárpát-medencében és így Hódmezővásárhelyen is. A tárlat segítségével mindenki maga hozhat majd személyes döntést arról, hogy milyennek ítéli a ’89-ben megkezdett rendszerváltoztatást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap
- Egy fémdetektorral vizsgálta át az amerikai elnök testét a telefont feltaláló Bell tegnap
- Sikkasztási vád törte derékba Kossuth Lajos ígéretes ügyvédi karrierjét tegnap