Megjelenik Janus Pannonius ismeretlen műve
2010. február 2. 20:41 MTI
A legnagyobb magyar humanista költő, Janus Pannonius egy eddig publikálatlan költeményét jelenteti meg februári számának mellékleteként a Jelenkor.
Korábban
Mint Ágoston Zoltán, a pécsi folyóirat főszerkesztője kedden elmondta, a Renatusnak, Szicília királyának dicséretéről való három könyv címet viselő, latin nyelvű panegyricusnak (dicsőítő költemény) Szentmártoni Szabó Géza irodalomtörténész akadt a nyomára a Nápolyi Nemzeti Könyvtárban. A melléklet előszavát jegyző Jankovits László Janus Pannonius-kutató hangsúlyozta: ilyen jelentőségű felfedezés legfeljebb nemzedékenként születik a Janus-kutatásban.
A Pécsi Tudományegyetem oktatója hozzátette, a dicsőítő költeménynek eddig csak kevesebb mint fele volt ismert. A panegyricus nagyobb részének fordítását maga Szentmártoni Szabó Géza készítette el, de az irodalomtörténész a Kerényi Grácia fordításában korábban megjelent részlet fordítását is pontosította az újonnan felfedezett szövegváltozat alapján. Így a teljes, 1043 soros szöveg először olvasható egészben, mégpedig magas színvonalú magyar változatban - jegyezte meg Jankovits László.
A Renatusnak, Szicília királyának dicséretéről való három könyv egy 1452-ben keletkezett dicsőítő költemény, melyet Janus Pannonius Anjou Renéhez, első királyi patrónusához címzett, igaz, addigra René már elvesztette a nápolyi trónt. A költemény a műfajhoz híven a címbe emelt férfiú erényeit és hősi cselekedeteit méltatja.
A Jelenkor e havi száma február 8-tól kapható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2021
- Ókori emberáldozatok
- A magyar könnyűzene a hetvenes években
- Az MSZMP-tömegszervezetek mindennapjai
- Piranesi rézkarcbörtönei
- Itt a szép, itt a jó, itt a parázs gesztenye!
- A szepesgörgői Görgey–Csáky-kastély
- Magyar konyha a gulyás előtt
- A háztáji gazdálkodás kialakulása és szerepe
- Az Én évtizede a rockzenében
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost 19:05
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05