Az utolsó kuruc diadal

Zsoldosokkal a császáriak ellen

„Úgy látom, csak ezen harc persvadeálta [mutatta meg, bizonyította be] nemzetünknek, hogy az német ellen regularis had nélkűl nem boldogulhatunk; melyre nézve teljes igyekezetem az, hogy aztat újonnan szaporítsuk, és fenthagyjunk inkább annak haszontalan fizetésén, az ki se harcolni nem tud, se tanúlni nem akar” – fogalmazta meg a romhányi csata tanulságát II. Rákóczi Ferenc fejedelem 1710. január 24-én Esterházy Antal kuruc tábornagyhoz írott levelében. Egy nappal később kelt hadparancsában pedig szabályozta a tisztek és altisztek kötelességeit, a csaták során követendő magatartásukat, s pontosan körülírta az ellenség visszavetése közben követendő eljárás és a visszavonulás szabályos rendjét.

Vajon mi késztette Rákóczit minderre, hiszen a szabadságharc hanyatló időszakában, annak hetedik esztendejében és az ellenséggel való nagy összecsapások sorozatában immár hatodik alkalommal került sor a véres romhányi csatára. Maga Rákóczi is ötödik alkalommal vezette seregét a császári főerők ellen, tapasztalatai tehát már korábban is bőven lehettek a kuruc hadsereg harcmodoráról és a tisztikar magatartásáról. A romhányi csata mégis a legszembetűnőbb példája volt az egyéni helytállását, vitézségét és személyes bátorságát oly sokszor bizonyító, de gyakran fegyelmezetlen, öntörvényű, a nyugat-európai harcászati szempontok szerinti (reguláris) hadviselés szabályait el- és megvető kuruc hadsereg kudarcainak.



Hogy világosan lássuk, miről is van szó, részletesen ismertetnünk kell a csata lefolyását és végkimenetelét. A kuruc hadsereg az 1708. augusztus 3-án, Trencsén közelében elszenvedett katasztrofális vereség után állandó deffenzívára, folyamatos visszavonulásra kényszerült. 1709 nyarán a liptói sáncok ellen indított támadás is kudarcot vallott, az év végére pedig elveszett a Dunántúl. A császári sereg lassú komótossággal, de annál biztosabban nyomult kelet felé, s 1709/1710 fordulóján már Nógrád megyében építette ki támaszpontjait. A háta mögött ekkor már csak egy komoly ellenállási góccal, Rákóczi talán legjelentősebb erősségével, Érsekújvárral kellett számolnia. Az egyre fogyatkozó létszámú és morális válságba jutott kuruc hadsereg számára legalább egy helyi jelentőségű győzelem kivívásának katonai és erkölcsi hatása nyújthatott volna némi vigaszt, a felkelés végkimenetelét azonban már aligha lehetett volna megfordítani.

A francia segítség régóta kétséges reménye Malplaquetnél elszenvedett vereségükkel (1709. szeptember 11.) végképp szertefoszlott, s Rákóczi ekkor már inkább I. Péter cárba vetette bizalmát. A sors úgy hozta, hogy mégsem az orosz cár, hanem annak ellenségei „siettek” a kurucok segítségére. Az északi háború fordulópontját jelentő poltavai csata (1709. július 8.) után ugyanis XII. Károly svéd király seregének nagy része vezérétől elszakadva vonult vissza, s a cári csapatok üldözése miatt néhány száz svéd és több ezer lengyel katona kért menedéket II. Rákóczi Ferenctől. A fejedelem Nagy Péterrel korábban kötött szövetségére hivatkozva erre csak úgy volt hajlandó, ha a svédek és lengyelek átlépnek az ő szolgálatába. A kijevi vajda, Józef Potocki által vezetett csapatok így kénytelen-kelletlen Rákóczi zsoldjába szegődtek, de főként a svédek szerették volna elkerülni a császári csapatokkal szembeni harcbavetésüket. Rákóczi azonban velük kezdte meg 1710. évi hadjáratát, amelyben a régóta szorongatott Érsekújvár felmentését tűzte ki célul.



A császáriak hozzávetőlegesen a Szepes, Gömör és Nógrád vármegyét kettészelő Lőcse–Rozsnyó–Losonc–Szécsény–Érsekvadkert vonalat tartották ellenőrzésük alatt, s e frontvonal nógrádi csoportosításának Johann Damian Sickingen altábornagy volt a parancsnoka. (A császári fővezér, Siegbert Heister marsall ez idő szerint Bécsben tartózkodott.) Sickingen előbb (még 1709 végén) a Dunántúlról kiszorított Esterházy Antal csapataival került szembe, akinek sikerült 3000 főnyi seregével eljutnia Érsekújvárba. Maga Rákóczi a fősereggel szintén a frontvonal nógrádi szakaszán, Érsekvadkertnél kísérelte meg az áttörést. Az akció végrehajtására Károlyi Sándor tábornagyot és Csáky Mihály altábornagyot vette maga mellé, a tomboló pestisjárványtól rettegő, rossz idegállapotú Bercsényi Miklós főgenerálisra ekkor már nem számíthatott.

1710. január 21-én, a Nógrád vármegyei Kállón tartott hadiszemlén Rákóczi nagy hatású buzdító beszéddel fordult katonáihoz: a magyarokhoz magyarul, a svédekhez franciául, a lengyelekhez pedig latinul szólt, s korábbi rossz tapasztalatai okán a megfutamodás szigorú (halálbüntetéssel fenyegető) tilalmát fogalmazta meg az összecsapásra készülő katonáinak, a svédeket és lengyeleket pedig a katonai dicsőség babérjaival és a zsákmány lehetőségével kecsegtette. A 12 ezer főnyi kuruc sereg előhadát Károlyi Sándor vezette, s az ő csapatainak Vadkerthez érkezéséről Sickingen már 21-én értesült. Nem készült nagyobb összecsapásra, mindössze 1500 főnyi lovasság élén vonult ellene 22-én délelőtt, mert azt hitte, hogy még Rákóczi megérkezése előtt sikerül szétvernie Károlyi (általa csupán 1000 fősnek vélt) seregét, s midőn déli 1 óra körül északnyugati irányból Szátok faluhoz érkezett volna, a fejedelem vezett kuruc fősereg is megérkezett Felsőbodony és Romhány térségébe. Rákóczi tábort akart verni, s csak másnapra tervezett támadást, a csata így mindkét részről előzetes haditerv nélküli találkozóharcként zajlott le.

1. Zsoldosokkal a császáriak ellen
2. Gyenge császáriak, fegyelmezetlen kurucok

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód

• Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
• A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
• „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
• Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
• Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
• Így került Erdély 100 éve a románokhoz
• Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
• Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
• Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai