Nofertiti újabb vihart kavart Berlinben
2010. január 4. 18:23 MTI
Nofertiti újabb vihart kavart Berlinben. Ezúttal azonban nem az egykori egyiptomi királyné 3400 éves mellszobra tulajdonlásával kapcsolatban éleződött ki a háború Németország és a szobrot magának követelő Egyiptom között, hanem a külföldi és hazai turisták, valamint a múzeumlátogatók orroltak meg Noferiti "szállásadójára", a hetven év után a közelmúltban újból megnyitott Neues Museumra.
Korábban
A karácsony és újévi ünnepnapokon ugyanis a berlini turistaáradat rendkívüli volt, a látogatók jelentős része az új esztendőt az ókori egyiptomi művészet egyik legjelentősebb alkotójának számító Thotmesz páratlanul szép, az elsötétített, külön kupolateremben elhelyezett, mandulavágású szemeivel és hattyúnyakával valóban lenyűgöző látványt nyújtó Nofertiti megtekintésével akarta kezdeni.
Többségük erőfeszítéseit azonban kudarc kísérte. A sorban állás ugyanis a hatalmas érdeklődés miatt eleve reménytelen volt, az internetes jegyelővétel pedig ugyancsak szinte teljes mértékben "kifújt". Az ünnepnapokon így csak azok juthattak Nofertiti közelébe, akik a jegyekről jó néhány nappal korábban gondoskodtak. Az elkeseredettséget növelte, hogy az újjáépített múzeum az ünnepnapokon csak rövidített ideig, többnyire négy vagy hat óráig tartott nyitva.
Ilyen körülmények között nincs mit csodálkozni azon, hogy az ünnepek utáni első munkanapon a német fővárosban fellángolt a vita a múzeumok nyitva tartásáról. A Berlin büszkeségének és egyik legfőbb látványosságának számító múzeumsziget kiállítóhelyei rendszerint 10 és 18 óra között tartanak nyitva, ez nagyjából megfelel a nemzetközi "szabványnak". Mindennek ellenére az elmúlt napok eseményei és ennek kapcsán elsősorban a külföldi turisták felháborodása nyomán a berlini szenátus több képviselője felvetette, hogy a nyitva tartással kapcsolatban - az érdeklődéshez igazítva - nagyobb rugalmasságra lenne szükség.
Olyan vélemények is elhangzottak, amelyek szerint - különösen a hétvégeken - rendkívüli érdeklődés esetén növelni kellene a látogatókkal foglalkozó múzeumi alkalmazottak számát, amely - legalábbis remény szerint - nem járna különösebb pótlólagos költségekkel. A politikusok ugyanakkor azzal egyetértettek, hogy egységes szabályozás nem lenne megfelelő, azaz a tényleges döntést - a kiállítások, illetve az érdeklődés függvényében - az egyes múzeumokra kellene bízni.
Szakértők szerint ennek ellenére még sok víz lefolyik a berlini Spree folyón, míg mindezzel kapcsolatban végleges döntés születik. Különös tekintettel arra, hogy a fővárosi múzeumok nyitva tartásáról nem szenátusi, hanem kormányzati, azaz szövetségi döntés születhet csak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap