Vásárok köré szervezett élet

AFP

A 19. század első felétől Pest kereskedővárosa azáltal véglegesíti helyzeti előnyét, hogy a természetes útvonalak mentén alakult három (a gabonatermelő Alföld, az erdők és bányák kincseinek feleslegeivel rendelkező Felvidék, és a Dunántúl táblás-dombos vidékének változatosabb mezőgazdasági területei felől kiinduló) vásárvonal csereforgalmának lebonyolításában vezető szerepet tölt be. Mendöl Tibor a Kárpát-medence földrajzát áttekintve elemzi Budapest helyzetét: „a Kárpát-medencének számos olyan kisebb-nagyobb tája van, amely terményeit egymás között cserélve, meglenne Budapest nélkül is. A naggyá nőtt Budapest azonban közbelép s a csere egy része ezen túl vele, vagy legalább rajta keresztül bonyolódik.” Ezt a koncentrált kereskedelmi funkcióról szóló megfontolást a hetvenes években kiadott (Györffy György szerkesztette) Budapest története című kötet oly módon érvényesíti, hogy gyakorlatilag a várostörténetet az árucsere és a vásárok köré szervezett életként adja elő.

„Általában mindenféle mezőgazdasági terményből és élelmiszerből erős behozatalra szorul nemcsak Budapest, hanem még Nagy-Budapest is” – folytatja Mendöl Tibor. – „A zöldség- és gyümölcsfélék nagyobbik fele 30 kilométernél nem távolabbi körzetből kerül ki. Már tej távolabbról is sok jön, főleg a Mezőföldről; baromfi az Alföldről, szarvasmarha a nyugati, sertés a déli országrészekből, liszt és gabona főleg a Tiszántúlról. Budapest a Kárpát-medence legnagyobb fogyasztója: például a mai országterület gabonatermesztésének mintegy 7%-át fogyasztja el. Minthogy népességének minőségi igényei nagyobbak, mint az ország lakosságának átlagáé, azért bizonyos drágább élelmiszerekből lélekszámát meghaladó arányban fogyaszt, s így ösztönzőleg hat azok nagyobb körzetben való termesztésére."

Pesten már a középkortól minden év 24 napján engedélyezték a városi vásár megtartását. 1880-ban, amikor már 21 nyitott élelmiszerpiac működött Budapesten, a főváros városképvédelmi és egészségügyi megfontolásból rendeletben szabályozta a nyílt piacokon a vásártartás rendjét. A nyílt piaci árusok részéről nagy ellenállásba ütközött a szabályozás, mert az árusítást csak bizonyos napokon engedélyezte, kizárólag élelmiszert lehetett árulni, déli 12 óráig be kellett fejezni, a sátrakat el kellett bontani. Az előírásokat természetesen nem tartották és nem is tartatták be.

A 19. század utolsó évtizedére azonban elviselhetetlenné vált a közegészségügyi és vagyonbiztonsági helyzet a modern nagyváros nyílt piacain, ahol 4-8 ezer árus kínálta portékáját többnyire víz nélkül. Sem a városvezetés, sem a korabeli sajtó nem tartotta megfelelőnek az utcai piacokat. 1885-ben a kerületi elöljáróságok kevésbé szigorú elvárásokkal újabb határozatot adtak ki. Végül 1891-ben a közgyűlés egy központi és hat kerületi vásárcsarnok létesítése mellett döntött.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.

6 368 ft 4 776 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 6 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Múlt-kor magazin 2015/ősz

• Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
• Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
• Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
• Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban 
• A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
• Rudolf, a trónörökös halála
• A csalogány és a csalogányvadászok
• Marie Curie és a „rádiumlányok”
• Kivégzésük előtt mondták