Népköztársasági nosztalgia Mongóliában

A független Mongólia

A mongolokat a legtöbben mint a Dzsingisz által alapított világbirodalom birtokosait ismerik. A nagy mongol birodalom 14. századi összeomlását követően azonban kevésbé dicső korszak következett, amelyet ismerve gyakorlatilag az is nagy fegyverténynek tekinthető, hogy ma egyáltalán létezik önálló mongol állam. Kétségtelen, hogy a mongol az egyetlen olyan nomád népesség Belső-Ázsiában, amely birodalma összeomlása után is képes volt megőrizni integritását. A mongolok a több mint kétszáz éves mandzsu uralom alatt is képesek voltak megőrizni saját identitásukat, s ezt a meglehetősen fordulatos huszadik századi történelmük során sem veszítették el. Ugyanakkor a mai független mongol állam létrejöttében számos rajtuk kívül álló tényező is szerepet játszott.



A mongol függetlenség, és ezzel összefüggésben a mai önálló mongol állam bizonyos értelemben létét is északi szomszédjának köszönheti. Mongólia a huszadik század elején még a Mandzsu Birodalom része volt. Az 1644 és 1911 között a kínai trónon uralkodó mandzsu császári dinasztia több lépésben hódoltatta a mongolok által lakott területeket. 1757-től a dinasztia bukásáig a mongol kánságok teljes területe a dinasztia fennhatósága alá tartozott.

1911-ben a dinasztia összeomlásakor a mongolok megpróbálták kikiáltani függetlenségüket, de ezt sem Oroszország, sem Kína nem ismerte el. A nemzetközi porondon az egyetlen kivételt az a Tibet jelentette, amely szintén szabadulni kívánt a magát a mandzsu Kína jogutódjának tekintő – s ilyen értelemben annak teljes birodalmára igényt tartó – köztársasági Kína fennhatósága alól. A két ország – és teokratikus kormányaik – 1913. január 21-én írták alá azt az egyezményt, melyben Tibet és Mongólia kölcsönösen független és önálló államnak ismerte el egymás.

A mongolok a cári kormányzat részleges segítségével végül ki tudták vívni az autonómiát, és azt 1915-ben déli szomszédjuk is hajlandó volt elfogadni. Ez jórészt annak következménye, hogy a kínai kormányzat hatalma a mandzsu dinasztia végnapjaira – illetve azt követően is – a bizonytalan belpolitikai helyzetnek, illetve az egységes kormányzat hiányának köszönhetően annyira meggyengült a birodalom határain, hogy mind a cári rezsim, mind később a bolsevikok képesek voltak érdekeiket érvényesíteni a mongol területeken.

1917-ben, a cár bukásával a teokratikus mongol kormányzat elveszette legfőbb támogatóját, ami az autonómia kényszerű feladását és a kínai hatalom kiújulását eredményezte, bár ez csak rövid intermezzónak bizonyult. 1921-ben a mongolok ismét fellázadtak a kínai fennhatóság ellen. Ekkor már bolsevik segítséggel, fegyverrel űzték el a kínaiakat az országból, s a hatalomra került új rezsim az északi szomszéd hathatós támogatásával és útmutatása alapján fokozatosan építette ki hatalmát. 1924-ben, a nyolcadik mongol egyházfő (Bogd gegeen) májusban bekövetkezett halála után, még az év augusztusában módosították az alkotmányt, és november 26-án kikiáltották a Mongol Népköztársaságot, és így a kapcsolat még szorosabbá vált. 1924-től gyakorlatilag a Szovjetunió tekinthető Mongólia legfőbb szövetségesének, jóllehet ekkor jogi értelemben még nem beszélhetünk önálló mongol államról. Az ország függetlenségének elismerésével Kína még sokáig adós maradt.



Sztálin, illetve a Szovjetunió, mint a második világháború győztese – a jaltai konferencia után a szövetségesek hozzájárulásának birtokában – végül kikényszerítette a kínai beleegyezést. A kínai kormányzat még ekkor is feltételekhez kötötte a megállapodás létrejöttét, így követelésükre Mongóliában még 1945 őszén hatására népszavazást tartottak, amelyben a lakosság elsöprő többsége a Kínától való elszakadás mellett tette le voksát. 1946-ban tehát – több mint két évtizeddel az önálló mongol kormány Szovjetunió általi elismerése után, jórészt a szovjet nyomás hatására – Kína is elfogadta a Góbitól északra eső területek, a korábbi Külső-Mongólia teljes függetlenségét.

A mongolok által lakott terület jelentős része azonban továbbra is Kína fennhatósága alatt maradt, és van ma is. Ezekből a déli-, vagy belső-mongol területekből hozták létre 1947-ben a Belső-Mongol Autonóm Tartományt. A politikai alku véglegesítette a halha- (vagy központi) és a déli-mongol terület szétszakítását, biztosította a Szovjetunió befolyását Mongóliában, a termékeny belső-mongol területek hovatartozását pedig később senki sem vitatta. Így Mongólia – a Mongol Népköztársaság – a huszadik század jelentős részében a Szovjetunió szatellitjeként létezett. Politikai státusát, jelentőségét épp az adta, hogy a szovjet-kínai rivalizálás fontos színtere volt.

A 20. század húszas éveitől egyértelmű volt az orosz (szovjet) befolyás az országban, ami a század utolsó harmadának elején, a szovjet-kínai viszony elhidegülésének idején még nyilvánvalóbbá vált. Az 1960-as évek végétől, a szovjet-kínai viszony megromlása, a két ország közötti határincidensek után a Szovjetunió gyakorlatilag ütközőállamként tekintett Mongóliára, jelentős létszámú haderőt állomásoztatott az országban, s a mind szorosabb gazdasági függés kialakítására is törekedett.

A hetvenes évektől az akkori szocialista tömb országaiból egyre több gazdasági segítség érkezett, ugyanakkor a mongol gazdaság teljes egészében a KGST-től függött. Külkereskedelmének 92%-át a KGST, s ennek 80 %-át a Szovjetunió felé bonyolította. Bár részleges modernizáció is megindult, hatásai nem igen látszódtak. A lakosság jelentős része megmaradt nomád állattenyésztőnek. Kialakultak kisebb ipari központok, de ezek termelékenysége, hatékonysága messze elmaradt a kívánt szinttől. Megkezdődött a városok modernizációja, a lakosság fokozatos betelepítésére is tettek lépéseket. Ez elsősorban a fővárosra, illetve a mongol gazdaság erőszakos átalakításának olyan központjaira – a „szocialista ipar” fellegváraira – korlátozódott, mint Erdenet vagy Darhan. A folyamat európai léptékkel mérve meglehetősen visszafogott eredményeket hozott, de elindított egyfajta gazdasági átalakulást, és elvetette azoknak a folyamatoknak a csíráját, amelyek a rendszerváltás után robbanásszerű változásokat eredményeztek.

1. A közelmúlt politikai eseményei
2. A független Mongólia
3. A mai Mongólia
4. Mongólia válaszúton

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
• A leves, amely megállított egy háborút
• Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
• Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
• A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
• Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
• A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
• Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
• Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház