Szobrot állítanának Ceausescunak
2009. november 20. 11:01 MTI
Romániában márvány mellszobrot akarnak állítani Nicolae Ceausescu volt kommunista diktátornak, akit csaknem húsz évvel ezelőtt végeztek ki.
Korábban
Az alkotás a talapzattal együtt 3-4 méter magas. Az ötletgazda Emil Barbulescu, Ceausescu egyik unokája, aki a diktátor szülővárosának, pontosabban Scornicesti önkormányzatának javasolta a szobor felállítását. A városi tanács már jóvá is hagyta a tervet, amelynek kivitelezéséhez még a román művelődési minisztérium beleegyezése is szükséges. A kezdeményező reméli, hogy nem lesznek ellenzői a tervnek, hiszen szerinte Ceausescu a román történelem része, akit sokan hősnek tekintenek.
A scornicestiek decemberben, a volt diktátor halálának évfordulóján, vagy január 26-án, Ceausescu születésnapján szeretnék leleplezni a szobrot.
Scornicestiben nem csak Ceausescu rokonai éreznek nosztalgiát az egykori diktátor nevéhez fűződő korszak után. A település polgármestere, Constantin Nedelea szerint Ceausescu megérdemli a szobrot, amelyet a város központjában vagy a polgármesteri hivatal előtt akarnak elhelyezni. Az elöljáró a szoborállítás mellett azzal érvel, hogy Ceausescu a városban született, és sokat tett érte. A várossá nyilvánítást kizárólag Ceausescunak köszönheti Scornicesti, a néhai román vezető elsődleges feladatnak tekintette szülőfaluja várossá fejlesztését.
A település lakói közül is sokan elismerően nyilatkoznak a Romániát majdnem negyedszázadig vaskézzel irányító "Kárpátok Géniuszáról". "Jó ötletnek tartom a szoborállítást, hiszen évtizedekig vezette az országot, és akkor jól ment a soruk az embereknek" - véli a Ceausescu kivégzésekor még meg sem született, 18 éves Florentina Ivan. A 39 éves Vasilica Ciobanu szerint "Ceausescu elvtárs nagy ember volt, mindenkinek munkát biztosított, és csak jót tett, ezért jár neki a szobor".
A románok Ceausescu iránti nosztalgiáját egy közelmúltban közzétett felmérés is kimutatta. Eszerint a románok egyharmada úgy véli, hogy Ceausescu több jót tett Romániának, mint rosszat, több mint felük pedig úgy értékeli, hogy egyformán tett jót és rosszat.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Egyesült Államok
- Ismeretlen királyi sírt tártak fel Egyiptomban
- A TBC sem állíthatta meg Alexander Graham Bellt a telefon feltalálásában
- A britek Washington elrablásával akartak fordítani a háborún
- Hruscsov látogatása Amerikában
- Oktatási céllal készült el a Monopoly elődje
- A világon először Magyarországon tették kötelezővé Albert Sabin zseniális találmányát
- Egyiptomi katonák és görög zsoldosok harcoltak „Armageddonban" 15:06
- A németeknek dolgozott, de zsidókat is mentett Almásy László 12:20
- Hogyan gördítette előre a kerék az emberiség fejlődését 11:21
- Habsburg Ferdinánd nem számított a trónra, végül ő szilárdította meg a Habsburg-ház uralmát 10:42
- 10 építmény, amely a mai napig ámulatba ejti az embereket 09:03
- Szerelem és hatalom árnyékában – Napóleon és Jozefina története tegnap
- Meglepő Klimt-festményt állítottak ki Hollandiában tegnap
- Hány szeretője volt Mussolininek? tegnap