Tárlatjárók őszi csemegéi
2009. október 19. 10:17
Korábban
Cegléd: ismeretlen Kossuth-fotók
A 19. századi Magyarország meghatározó politikusaként számon tartott Kossuth Lajosról kevés fotó készült. Ennek oka részben az, hogy a század első felében még nem ismerték e technikát, másrészt Kossuth nem szeretett fényképezkedni. Az 1917-ben megnyílt ceglédi Kossuth-múzeum a kezdetek óta gyűjti a névadót ábrázoló felvételeket, most ezek közül 25 szerepel a bemutatón. Látható lesz a néhány hete a múzeum birtokába került dedikált kép is, amely 1893 márciusában készült Torinóban, ahol a politikus évtizedeken át önkéntes száműzetésben élt.
A gyűjteményben őrzik Kossuthról a legrégebbi, 1852-ben Londonban készült felvételt - 50 éves volt ekkor -, egy beállított stilizált képet, amely leomló hosszú köntösben ókori hadvezéri pózban ábrázolja. Érdekes felvétel az 1889-es torinói csoportkép is, ahol Kossuth egy 850 fős csoport egyik tagjaként látható. E fotó története, hogy egy népes hazai küldöttség kereste fel és az utazás minden résztvevője együtt akart látszani a nagy hazafival. Az akkori technika korlátai miatt bravúros felvétel egy Ambrosetti nevű helyi fotográfus mester munkáját dicséri, aki egyébként Kossuth házi fényképésze volt. Ugyancsak szerepel a kiállításon egy 1894. március 27-én készült kép: Kossuth a halálos ágyon.
Látogatható: 2009. szeptember 17-től 2009. december 31-ig
Helyszín: Kossuth Múzeum, 2700 Cegléd, Múzeum u. 5.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 16:05
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 15:05
- Michelangelo, Van Gogh és az anime stílusában alkotta újra a mesterséges intelligencia az Ásító inast 13:20
- Kétszer is megnyerte, de csak a második Oscar-díját vette át személyesen Sophia Loren 11:20
- Csupán adócsalásért tudták elítélni a szeszcsempészetből meggazdagodó Al Caponét 09:05
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát tegnap
- Elsőre szerencsétlenül járt hegymászónak gondolták megtalálói Ötzi testét tegnap
- A Bánk bánt is színre viszik az Aradi Magyar Napokon tegnap