Plakátok a szocializmusban
2009. szeptember 28. 16:23
A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeuma 2006-ban rendezett Utca képeskönyve című kiállítás folytatásaként október 10. és február 28. között az 1945-től 1989-ig terjedő időszak plakátjait mutatja be.
Korábban
A plakátokon nem csak az egyes évtizedek jellemző stílusirányzatait, kiemelkedő alkotóit (pl.: Konecsni György, Filó azaz Mihályfi Ernőné, Mallász Gitta, Gönczi Gebhard Tibor, Szilas Győző, Káldor László, Pál György, Finta József, Tóth József, Kemény György stb.) ismerhetjük meg, de találkozhatunk az egyes korszakok leggyakrabban reklámozott áruféleségeivel, üzlettípusaival, szlogenjeivel.
A tárlatnak helyet adó első emeleti kiállítótér természetes megvilágítása segít abban, hogy a hirdetőoszlopokon és hirdetőtáblákon elhelyezett plakátok az utca hangulatát idézzék fel, és ehhez hozzájárulnak még a szocializmus jellegzetes boltjainak és üzletportáljainak kinagyított fotói, és korabeli árukkal berendezett "kirakatok" és enteriőrök is.
Ilyen az 1940-es évekből származó trafik faliszekrénye Munkás és Kossuth cigarettával, vagy egy 1950-es utcarészlet jellegzetes mély babakocsit toló anyukával, illetve egy 1960-as évekbeli önkiszolgáló üzlet is, pénztáros pulttal, fonott kosarakkal. Az 1970-es évekből szobabelsőt láthatunk kagylófotelekkel, elvékonyodó lábú dohányzóasztalkával "szoc-deco" kerámiákkal.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- „Ho apó” – A lázadó kalandja a rizsföldektől a világhírig tegnap
- Az egyik legkisebb emberi rokon felfedezése: Paranthropus robustus tegnap
- Hét híres Mária-jelenés Szőkefalvától Kairóig tegnap
- Reagan csillagháborús terve gazdaságilag térdre kényszerítette a Szovjetuniót tegnap
- Forradalmi lelet Kínában: női sírban találták meg a legrégebbi nyerget tegnap
- A Horthy-korszakban és a kommunista diktatúra alatt is megtalálta a számításait Szekfű Gyula 2025.03.22.
- Egyiptomi katonák és görög zsoldosok harcoltak „Armageddonban" 2025.03.22.
- A németeknek dolgozott, de zsidókat is mentett Almásy László 2025.03.22.