Könyv Magyarország elszalasztott lehetőségéről
2009. szeptember 3. 21:05 MTI
Újabb könyvvel jelentkezett Magyarországnak a nyolcvanas évek közepétől az NSZK-ba delegált nagykövete. Horváth István Az elszalasztott lehetőség című visszaemlékezését Budapesten mutatták be.
Korábban
Horváth István meggyőződése, hogy a rendszerváltás után az Antall József vezette új magyar kormányzat nem aratta le az 1989-es határnyitással szerzett magyar érdemek gyümölcseit a Magyarország iránt hálás és segítőkész Németországban.
Könyve néhány nappal a hivatalos határnyitás 20. évfordulója előtt jelent meg: Horn Gyula akkori külügyminiszter 1989. szeptember 10-én jelentette be a magyar televízióban, hogy Budapest a Magyarországon összegyűlt, s hazájukba visszatérni nem kívánó keletnémetek előtt megnyitja az ország nyugati határát. A lehetőséggel aznap éjjel, s az azt követő hetekben körülbelül 60 ezer NDK-s élt.
Békés Csaba, a Hidegháború Történeti Kutató Központ igazgatója, a könyv méltatója arra hívta fel a figyelmet, hogy mivel az Antall-kormányzat iratai még zároltak, a történészek nem tudják a teljesség igényével felfejteni, hogy Antall József kormánya "miért nem használta ki" a németek háláját, segítőkészségét. Alföldy Tádé volt helyettes külügyi államtitkár és nagykövet szerint Magyarországnak német segítséggel már a kilencvenes évek elején csatlakoznia kellett volna az európai integrációhoz, "akkor még nem volt annyi éhes száj".
Horváth István 1984 és 1991 között volt Magyarország nagykövete az NSZK-ban, majd az újraegyesült Németországban, a rendszerváltás után is megmaradt posztján. Mint a csütörtöki bemutatón elhangzott, személyesen Helmut Kohl kancellár lépett közbe érdekében. Nem szokványos diplomatakarrier az övé, német feleségével az oldalán páratlan szakmai és baráti kapcsolatrendszert épített ki, "intézménnyé" vált, s belekóstolt a politikacsinálás szerepébe is. Jelenleg Bécsben nagykövet.
Horváth István a bemutatón azt hangsúlyozta, hogy célja "a visszaemlékezők emlékezetének felfrissítése". Minden iratot megőrzött nagyköveti működésének idejéből, minden állítását dokumentumokkal tudja alátámasztani, számos kulcsfontosságú iratot egy az egyben beillesztett a Corvina kiadó gondozásában megjelent könyvbe - jelezte.
A művet ismerők rendkívül informatívnak, egyben olvasmányosnak találják Az elszalasztott lehetőséget, amely a magyar-német kapcsolatok 1980-tól 1991-ig terjedő időszakának néha történelmi esszére emlékeztető többdimenziós feldolgozása, s egyebek között a korabeli válságos magyar politikai élet kulisszái mögé is bevezeti az olvasót.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap